Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó és Felföldi László kinevezett pécsi megyéspüspök videó riportban nyilatkoztak arról, hogyan készülnek a január 6-án, Vízkereszt ünnepén tartandó püspökszentelésre, miként tekintenek a múltra és a jövőre. A papság felé vezető utakról és kinevezésekről is meséltek.

Január 4-én a Pécsi Egyházmegye Püspöki Hivatalában egy kamerákkal berendezett terem fogadta a leköszönő Udvardy György pécsi apostoli kormányzót és a hivatalba álló Felföldi Lászlót, akit Őszentsége Ferenc pápa 2020. november 18-án pécsi megyéspüspökké nevezett ki. A patinás szobában az érsek atya kilenc év elteltével immár nem a Pécsi Egyházmegyét érintő terviről nyilatkozott, hanem arról, hogy mi mindent köszönhet a szolgálati helyének, amelyre szeretettel gondol.

Felföldi László az előtte álló feladatokat ismertette, melyek között elsősorban a helyi emberek, valamint az egyházmegye és a táj megismerése áll. A beszélgetést Szép Attila püspöki irodaigazgató vezette, aki a püspökszentelésen túl a beszélgetőpartnerek hivatásával kapcsolatban is több érdekes kérdést felvetett, így azt is, hogy milyen út vezetett idáig, továbbá az elmúlt időszak — az advent és a karácsony — személyesen megélt eseményeire is kitért.

A rendhagyó beszélgetés az alábbiakban tekinthető meg:

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség