A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Az évközi idő 3. vasárnapján, Isten Igéjének vasárnapján Nyúl Viktor pasztorális helynök atya elmélkedik az evangéliumon (Mk 1,14-20) és arra hív, hogy fogadjuk szívünkbe a jó hírt, térjünk meg és kövessük Jézust.

"Szeretettel köszöntök mindenkit!

Évközi 3. vasárnap, Isten Igéjének vasárnapján az evangéliumi részletet Márk evangéliumának első fejezetéből olvassuk (Mk 1,14-20). Az evangélista hangsúlyozza, hogy Jézus üzenetének örömhíre a következő:

Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban. (Mk 1,15)

Jézus örömhírt hirdet, az Ő tanítása először is evangélium, vagyis jó hír! Maga az öröm pedig ez: az idő betelt, közel van Isten országa (vö. Mk 1,15). Isten ígéretei Jézus Krisztusban megvalósultak, általa közel van hozzánk, mert az Úr mindig hűséges hozzánk. Ez az az örömhír, amelyet Jézus elhozott, és amely feladattá válik. Az evangélista erre hívja fel a figyelmet: térjetek meg és higgyetek az evangéliumban (vö. Mk 1,15). A megtérés a gondolkodás megváltozását jelenti, mely által ráhangolódunk az örömhírre, és ennek fényében alakítjuk cselekedeteinket. A hit pedig engedelmességet jelent, azt, hogy rábízzuk magunkat az Ő szavára.

Örömhírünk tehát nem valami, hanem valaki, maga Jézus Krisztus, akiben Isten velünk van. Rá az ember megtéréssel, hittel és engedelmességgel válaszol.

Az evangéliumi részlet további szakasza az első tanítványok meghívásáról szól, melyben három kifejezés kap hangsúlyt. Jézus megpillantja az első tanítványokat, majd ők követni kezdik. Vagyis, az Úr mielőtt bármit mondana, rájuk tekint, és ez Jézus szeretetét jelképezi. Ő látja az első tanítványokban azokat is, akikké válni fognak. Tekintete megelőz minden meghívást. Majd Jézus ezt mondja:

Jöjjetek utánam. (Mk 1,17)

Jézus arra hívja a tanítványokat, hogy kövessék Őt. Tekintetével és szavával hívja meg őket, hogy az emberek halászai legyenek, s a kiválasztottak válaszként mindenüket otthagyva Jézus után mennek, követik Őt.

Isten Igéjének vasárnapján ünnepeljük azt a csodálatos jó hírt, hogy amiként a tanítványokra rátekintett Jézus, úgy ránk is tekint – az Ő gyengéd, szeretető pillantása rajtunk van, és ebben békét lelünk, eltelik szívünk derűvel! Az Úr óvó tekintete rajtunk van és szavával is hív bennünket, hiszen nekünk is ezt mondja: jöjjetek utánam (vö. Mk 1,17). Isten szava az élet szava, az örök élet igéje! Isten az örök élet igazságát mondja nekünk – tanít Ferenc pápa. Ezért hallgassuk nap, mint nap az Úr szavát és fogadjuk be, mert Ő arra hív, lépjünk ki önmagunkból és induljunk el Jézus felé, kövessük Őt!

Isten szava nap, mint nap arra hív, hogy induljunk el Jézus felé, kövessük Őt!

Adjunk hálát az Úrnak, aki minden nap szól hozzánk és nekünk is örömhírt, evangéliumot hirdet, arra hívva, hogy térjünk meg, higgyünk benne, kövessük Őt. Ezzel az örömmel szívünkben, tartsunk egy kis csendet és imádkozzunk mindenkiért!"

Márk 1,14-20

14Miután János átadatott, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. 15Azt mondta: »Betelt az idő, és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.« 16Amikor a galileai tenger mellett elment, meglátta Simont és testvérét Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. 17Jézus azt mondta nekik: »Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!« 18Ők azonnal elhagyták hálóikat, és követték őt. 19Kissé továbbmenve meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint ők is a hálóikat javították a hajóban, 20és azonnal hívta őket. Azok pedig elhagyva apjukat, Zebedeust a béresekkel együtt a hajóban, követték őt.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség