Szentmisével, püspöki köszöntőkkel, tanúságtétellel és díjátadóval ünnepeltek a Pécsi Egyházmegye hívei a házasság világnapja alkalmából. Az eseményen korlátozott számban voltak jelen az érdeklődők, a rendezvényt sokan otthonaikból követték.

Február 6-án, szombaton, a házasság világnapján 13.30 órakor Bacsmai László mohácsi plébános, családreferens mutatott be szentmisét a Pécsi Székesegyházban, amelyet a házastársakért, a házasságra készülő párokért, a betegekért, özvegyekért és elhunyt házastársakért ajánlott fel. Az atya külön köszöntötte a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesületének tagjait, majd boldogan osztotta meg, hogy bár Magyarországon tizennegyedik alkalommal ünneplik a házasság világnapját, Pécsett ennél régebbi múltra tekint vissza ez a szép hagyomány, ugyanis a hívek igényére az 1980-as évek végétől ünneplik a házasságot kötő párokat.

Később, a homíliában hangsúlyozta, hogy egy házasság soha nem egy emberről szól, hanem egy egész életen át egy párról, akik családot fognak alapítani. A házasság szentségével kapcsolatban felidézte az esküt, amely szerint a férfi és a nő megfogadja, hogy egész hátralévő életében kitart a társa mellett, de a Házasság hete mottójának fontosságról is említést tett. „Ezerszer is igen! – ez arra utal, hogy nem csak egyszer kell kimondaniuk az igent a házaspároknak, hanem ezernél többször is. Minden nap ki kell mondani egymásnak” – mondta, majd hozzátette, gyakran idézi a pároknak Máté evangéliumának tizedik fejezetét: az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek (vö. Mt 10,7-8). „Itt van a házasság felbonthatatlan alapja az Ószövetségből forrásozik, amely kiegészül Jézus tanításával. Mert, ahogy a csecsemő születésénél el kell vágni a köldökzsinórt, úgy a házasságra készülő fiataloknak is el kell vágniuk a köldökzsinórt a szüleiktől. Ennek a leválásnak meg kell történnie, különben nem lehet összekötni a férfi és a nő életét.” Bacsmai László családreferens atya a homília végén kiemelte, fontos, hogy a házastársak ne hagyják kihűlni a szerelmet.

„A szerelem a másik iránt érzett szeretet, amellyel csak a másikat lehet szeretni! Senki ne hagyja kihűlni, kérdezzük meg: az otthon töltött idő megerősítette a kapcsolatot […] Napi húsz perc, heti egy este, havi egy nap, évi egy hét kettesben. Milyen jó lenne, ha a párok ezt tudnák teljesíteni!”

Ezt követően Felföldi László pécsi megyéspüspök, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke, Márton Zsuzsanna, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke, Dr. Molnár Balázs, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnökhelyettese, Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Bíró László tábori püspök személyesen, illetve videóüzenetben tolmácsolták gondolataikat a házasság világnapjához és a február 7-14 között tartandó Házasság hete országos eseménysorozathoz kapcsolódóan. Felföldi Lászlós megyéspüspök és Bíró László tábori püspök hangsúlyozták: a család alapja a házasság, ezért fontos, hogy a pároknak legyen alkalmuk azt ünnepelni és megújítani.

A püspöki köszöntők után Éger Csaba és Pünkösty Marcsi pszichológus-házaspár, akik a szombathelyi egyházmegyéből érkeztek, a "Szeretni melléd szegődtem" címen tartott tanúságtevő előadást, amelynek során megosztották, hogyan segítette őket az imádság, amikor kapcsolatukban egy váratlan helyzettel találkoztak. „A Házasság hete mottója: Ezerszer is igen. Nagyon fontos, hogy mi is minden nap újra igent mondjunk a másikra” – mondta Csaba, akinek gondolatát felesége, Marcsi egészítette ki. „Isten vezetése egy élő tapasztalat számunkra, amely úgy vezet minket, mint a GPS a sofőrt.” A fiatal házaspár elmondta, nehezen kezdődő kapcsolatból jutottak el a házasságkötésig. Mindketten erős istenkapcsolattal léptek a jegyességbe, amelyet később mégis felbontottak és külön váltak útjaik, de egy év múlva újra találkoztak. „A külön töltött idő annak a tapasztalata, hogy a másikkal szembeni erőfitoktatás mérgező. Bár nehéz időszak volt, hat év távlatából hálával gondolunk rá, hiszen Isten kegyelméből ismertük fel, hogy egymással szeretnénk házasságot kötni” – mondta Marcsi. A pár a tanúságtétel zárásaként megerősítő gondolatként elmondta, hogy minden viszontagság ellenére, amelynek része volt egyik gyermekük elvesztése, megtartották azt a belső békét, amelyet kegyelemből kaptak a Jó Istentől.

„Amikor feladnánk, akkor tudnunk kell igent mondani, és tovább menni!” – zárta az előadást Csaba.

A házasság világnapján tartott egész délutános program zárásaként sor került a jubiláló házaspárok köszöntésére és átadták az "Együtt másokért" díjakat, amelyeket azok a házasok kapnak meg, akik együtt, közösen, kimagaslóan sokat tettek a párokért, a családokért és a közösségért. Az idei évben Simon Tamás és felesége, Virág Tímea valamint Varga János és felesége, Vargáné Kunczt Orsolya vehették át az elismerést.

A február 7-én kezdődő Házasság hetén szervezett eseményeket a Pécsi Egyházmegye élőben közvetíti YouTube csatornáján és Facebook oldalán.

Fotó: Pillmann Edit

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség