A Lyceum templom helyreállítása alatt az urnatemető látogatásának ideiglenes rendje a következők szerint változott.

A Lyceum templom helyreállítási munkáinak az előkészítése és kivitelezése alatt az altemplomi urnatemető a sekrestyefolyosón és a sekrestyén keresztül megközelítve keddenként 14.30-17.30 óra között látogatható. A sekrestyefolyosóra a templom főbejáratától balra található barna bejárati ajtón keresztül lehet a Király utcáról bejutni. A látogatókat kérjük, érkezéskor a barna oldalajtón kihelyezett csengőgombbal jelezzék bejutási szándékukat.

Egyéb látogatási időpontról a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet egyeztetni. Maszk használata kötelező!

A Lyceum templom a 2020. december 29-ei földrengés során szenvedett belső vakolatokat és festéseket érintő károkat, melyek helyreállításáig a templomot be kellett zárni, azonban az altemplom megközelíthetősége, és így az elhunyt hozzátartozók, barátok, ismerősök végső nyughelyének a látogatathatósága a fentiek szerint mindenki számára megfelelően biztosított.

A Lyceum templom közössége részére minden vasárnap 11.00 órakor szentmisét tartanak a Hunyadi utca 70. alatti Pálos templomban.  A február 14-ei, vasárnap 11.00 órai szentmisében az idősek és súlyosabb betegségben szenvedők felvehetik a betegek szentségét.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 május
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.
Pünkösd:
-
2025. 06. 08. - 2025. 06. 09.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség