A Házasság heti beszélgetéssorozat harmadik részében gyakorlati tanácsok kerülnek a középpontba. Az előadók a tapasztalat megosztás mellett konkrét kommunikációs eszközöket javasolnak és az ebben segítő könyveket is bemutatják. 

Az előző részben a helytelen szexualitás okozta sebzettségről beszélgetett Nagy Péter és Judit, valamint Puskás Antal pálos rendi tartományfőnök a „Keskeny út: a tisztaság” című négyrészes videósorozat kereti között. A február 11-én, este bemutatott epizódban pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy a szülők felelőssége megkérdőjelezhetetlen a szexuális nevelés tekintetében. Ezt a felelősséget akkor is vállalni kell, ha nehéz és közel sem egyszerű feladatot jelent. Annak érdekében, hogy mégis könnyebbé váljon, a házaspár és a szerzetes atya konkrét példákat említ arra vonatkozóan, milyen szempontok alapján érdemes beszélni a gyerekekkel a szexualitásról.

Minden gyermek a maga nemében egyetlen és megismételhetetlen személy, éppen ezért egyéni nevelést kell adni számára, vagyis nem lehet minden fiatal nevelését egy könyv alapján letudni. Ez a folyamat figyelmességet feltételez a szülők részéről. Emellett fontos szem előtt tartani, hogy a gyerekek – egy-egy korosztályon belül is – egyénileg máshogy érnek és ennek megfelelően szükséges időzíteni és irányítani a beszélgetést.

A magyarázatoknál mindig az erkölcsi szempontot kell figyelembe venni. Többet kell adni, mint amit egy felvilágosító óra nyújt. Keresztény szemléletből kiindulva kell megragadni a diskurzust és átadni azokat az érveket, szempontokat, amiket vallunk. Ezért a szülőknek tudatosan kell készülniük arra, hogy a keresztény látásmód egészében, a teljes élet perspektíváját szem előtt tartva, mit szeretnének mondani, hangsúlyozni.

A tisztaságra való nevelést a szeretetre való nevelés nagyobb összefüggéseiben kell végezni, hiszen ebben az értelemben lehet ledönteni a szeretet torzult képét, az eltárgyasodott szexualitást.

A beszélgetés során Péter, Judit és Antal atya számos könyvet említett, amelyek segítenek a szexualitás helyes értelmezésében, miközben olvasmányosan adnak gyakorlati tanácsokat a cél érdekében.

  • János Pál pápa: A Test teológiája
  • Christopher West: A test teológiája kezdőknek
  • Christopher West: Jó hírek a házasságról és a szexualitásról
  • Christopher West: Testfogyatkozás
  • Josh McDowell: Mondj igent a jóra
  • Tomka Ferenc: Biztos út

Végül Puskás Antal atya megjegyezte, az olvasmányok mellett fontos figyelni a Szentírás szavára, ami több ezer éves tapasztalattal beszél a kapcsolatok misztériumáról.

A „Keskeny út” című négyrészes beszélgetéssorozat következő része február 10-én, 19.30-tól lesz elérhető a Pécsi Egyházmegye YouTube csatornáján és Facebook oldalán.

4. rész
A szexuális nevelés 4. alapelve. A tisztaság megélésének személyiségre gyakorolt hatása, és azok következményei a hivatásokra.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség