Péter székfoglalásának ünnepét e napon Rómában már a 4. századtól megünnepelték, hogy kifejezzék a Péter apostolra alapozott Egyház egységét. 

„Erre megkérdezte őket: »És ti kinek tartotok engem?« Simon Péter válaszolt: »Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.« Jézus azt felelte neki: »Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. Én pedig mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.«”(Mt 16,15-19)

Jézus Krisztus az Egyház feje, az Egyház az övé. Péter apostol sajátos hivatása, amelyet Jézus így foglal össze: „Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet” (Lk 22,31–32). Róma közösségének első vezetője Péter apostol volt. Sajátos szerepet töltött be az apostolok testületében: a tizenkettő nevének felsorolásakor mindig ő áll az első helyen, több alkalommal pedig az apostolok „szóvivőjeként” lép fel. Pünkösd után egyértelműen ő vezeti a keresztény közösség életét, ő az első és legfőbb apostoli tekintély. Róma város püspöke, a pápa (a szó jelentése: ’atya’), Péter apostol utódaként megerősíti testvéreit, őrzi és tanítja a Jézus Krisztusba vetett hitet.

Péter 42-ben, Rómában alapította meg a római püspökséget. 49-ben részt vett a jeruzsálemi (első) apostoli zsinaton (ApCsel 15,1-29), majd csaknem egy évtizeden át Antiochia püspöke volt.

Az apostoli zsinat

„Összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet. Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: >Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettől fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek. S maga az Isten, aki ismeri a szívet, tanúsította, hogy nekik is megadta a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk. Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket. Mit teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni? Az a hitünk, hogy Urunk Jézus kegyelméből üdvözülünk mi is, s ugyanígy ők is.” (ApCsel 15,6-11)

A mai napon Egyházunk Szent Péter apostolnak a szíriai Antiochiában történt székfoglalását ünnepli. Az egyik legrégebbi egyházi naptár, a Depositio Martyrum, mely 354-ben készült, mint Péter tanító székének ünnepét jelzi e napot, az apostolra alapított Egyház egységének kifejezésére. 1960-ig külön ünnepként tartották január 18-án a római, február 22-én az antiochiai székfoglalás alkalmát. Szent XXIII. János pápa törölte el a januári ünneplést, azóta a péteri szolgálatot és az arra alapozott egységet február 22-én ünnepeljük.

XVI. Benedek pápa 2006. májusi katekézisében a következőket mondja Szent Péterrel kapcsolatban:

„Simon Péter az evangéliumokban határozott és heves jellemként jelenik meg: készen áll arra, hogy érvényre juttassa saját igazát, akár erővel is (…) Ugyanakkor néha naiv, néha megijed, de becsületes és őszintén megbánja vétkeit (vö. Mt 26,75). Az evangéliumok lehetővé teszik, hogy lépésről lépésre kövessük lelki fejlődését. A kiindulási pont a Jézustól kapott meghívás. (…) Jézus a Genezáreti tó partján prédikál, és a tömeg odasereglik köré, hogy hallgassa szavát. (…) A Mester látja, hogy a parton két csónak vesztegel: a halászok hálóikat mossák. Jézus ekkor bekéredzkedik Simon csónakjába, és arra kéri, hogy távolodjanak el a parttól. Erről a rögtönzött szószékről tanítja a tömeget (vö. Lk 5,1–3). Így Péter bárkája Jézus katedrájává, tanító székévé lesz. Amikor befejezi beszédét, így szól Simonnak: >Evezz a mélyre, és vessétek ki fogásra a hálót!< Simon azt feleli: >Mester, egész éjszaka fáradoztunk, de semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót!< (Lk 5,4–5) Jézus nem volt gyakorlott halász, Simon, a halász mégis bízik ebben a rabbiban, aki nem ad neki válaszokat, de arra kéri, hogy bízza rá magát. Simon Péter a csodás halfogás eseményére döbbenettel és félelemmel válaszol: >Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!< (Lk 5,8). Jézus bizalomra bátorítja és hívja, hogy nyíljon meg egy olyan terv előtt, amely meghalad minden emberi távlatot: >Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.< (Lk 5,10) Péter akkor még elképzelni sem tudta, hogy egy napon majd Rómába érkezik, és az Úr 'emberhalásza' lesz. Elfogadja a meglepő meghívást, hogy részesévé váljon ennek a nagy kalandnak: nagylelkű, és bár felismeri korlátait, hisz Jézusban, aki meghívta, és követi szíve álmát. Igennel – bátor és nagylelkű igennel – válaszol és Jézus tanítványává lesz.”

„Péter lelki útjának másik fontos állomását Fülöp Cézáreája környékén éli át, amikor Jézus határozott kérdést tesz fel neki: >Kinek tartanak engem az emberek?< (Mk 8,27). Jézus azoktól, akik elfogadták, hogy személyesen vele tartsanak, személyes állásfoglalást kíván. >Hát ti kinek tartotok engem?< (Mk 8,29) – kérdezi kitartóan. Péter a többiek nevében is válaszol: >Te vagy a Krisztus< (Mk 8,29), vagyis a Messiás. Péternek ez a válasza nem a 'test és vér' válasza volt, hanem a mennyei Atyától származott és magában hordozta az Egyház leendő hitvallásának magvát. Ennek ellenére Péter még nem értette meg a maga mélységében Jézus messiási küldetésének tartalmát, a Messiás szó új értelmét. (…) Amikor Jézus előre beszél kínszenvedéséről, megbotránkozik és tiltakozik ellene, amit Jézus élénken el kell, hogy utasítson (vö. Mk 8,32–33). Péter olyan Messiást akar, aki isteni ember, aki beteljesíti az emberek elvárásait, mindenkire rákényszerítve hatalmát. (…) Jézus ezzel szemben úgy mutatkozik meg, mint az ember Isten, aki az emberek elképzeléseivel szemben az alázat és a szenvedés útját választja. (…) Péter, heves természeténél fogva, nem habozik, félrevonja Jézust és szemrehányást tesz neki. Jézus válasza azonban ledönti minden hamis elvárását, miközben megtérésre és követésére szólítja fel: >Távozz előlem sátán, mert nem az Isten tervei szerint gondolkodol, hanem az embereké szerint.< (Mk 8,33). Ne te mutasd meg nekem az utat, én az én utamon megyek, te pedig kövess engem.”

„Péter így megtanulja, mit jelent valóban Jézus követése. (…) >Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki érettem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt< (Mk 8,34–35). (…) Péter, bár nem kis fáradság árán, végül elfogadja a meghívást és tovább halad útján, a Mester nyomdokaiban.”

 „Úgy gondolom, hogy Szent Péternek ez a többszörös megtérése, s egész alakja nagy vigaszt és nagy tanítást hordoz számunkra. Mi is vágyunk Istenre, mi is szeretnénk nagylelkűek lenni, de mi is azt várjuk, hogy Isten erős legyen a világban, és tüstént a mi elgondolásaink szerint alakítsa át a világot, a szerint, hogy mi mit tartunk szükségesnek. Isten másik utat választ. Isten azt az utat választja, hogy a szenvedésben és az alázatban formálja át a szíveket. Nekünk pedig, Péterhez hasonlóan, mindig újra meg kell térnünk. Követnünk kell Jézust, nem pedig előtte járnunk: Ő az, aki utat mutat. Így Péter ezt mondja nekünk: Te azt gondolod, hogy tudod a receptet, és át kell formálnod a kereszténységet, de az Úr az, aki ismeri az utat. Az Úr mondja nekem, neked: kövess engem! És kell, hogy legyen bátorságunk, alázatunk, hogy kövessük Jézust, mert Ő az Út, az Igazság és az Élet”.

A hagyomány szerint Péter 60 körül telepedett le Rómában, ott teljesedett be térítő munkája. Sok követőre talált a hatalmas városban.

shutterstock 437763793.tematikus cikk Egyedi

Róma, Vatikán, Szent Péter- bazilika (shutterstock)

Péter beszéde (1Pét 5,1-11)

„Akik közületek elöljárók, azokat, mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: Legeltessétek Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.

Alázkodjatok meg Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket. Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok. Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések érik a világban. Minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztusban örök dicsőségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. Neki legyen dicsőség, és övé legyen az uralom örökkön-örökké! Ámen.”

Szent Péter vértanú halált halt, Nero császár uralkodása alatt végezték ki keresztény hite miatt. Az írások alapján az apostolt a mai Szent Péter-bazilika helyén temették el. A bazilika fő oltára alatt egy másik oltárt is találtak, melyet a hagyomány szerint Szent Péter halálának helyén állítottak.

Ugyancsak a Szent Péter- bazilikában van a Szent Péter ereklye is. Ez egy ősi pápai trónszék, melyet Gianlorenzo Bernini bronz ereklyetartóba foglalt. Előtte két bronzangyal látható, fölötte két angyal tartja a pápai tiarát (koronát) és a kulcsokat. Kétoldalt négy egyházatya: Szent Ambrus, Szent  Ágoston, Szent Atanáz és Aranyszájú Szent János bronz szobra áll. Az ereklyetartóban lévő, fából faragott trónszéket 18 elefántcsontlemez burkolja.

shutterstock 1046407078 Szent Péter széke Egyedi

Szent Péter- bazilika, Szent Péter katedrája (shutterstock)

Urunk, Jézus Krisztus! Te Péter apostol hitvallásával sziklaalapra állítottál minket. Segíts bennünket, hogy rendületlenül helytálljunk minden viszontagságban!

Áldd meg és oltalmazd Ferenc pápát! Ámen.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség