A Lectio Divina során fontos, hogy elcsendesedjünk, hívjuk a Szentlelket és így olvassuk a Szentírást! Február hónapban a Pécsi Egyházmegye Lectio Divina Eucharistica eseménysorozata újból lehetőséget kínál az imamódszer elmélyítésére. A közös (online) elmélkedést Nyúl Viktor atya vezeti.

A február 25-én, csütörtök este tartott Lectio Divina Eucharistica programhoz ezúttal is az interneten keresztül csatlakozhattak az érdeklődők, akik a vezetett imádság során az Apostolok cselekedetinek második fejezetének mélyebb jelentését, üzenetét ismerhették meg. Nyúl Viktor pasztorális helynök az elmélkedést megelőzően Szent Lukács, a választott bibliai szakasz szerzőjének és Szent Jeromosnak, a fordítók védőszentjének a közbenjárását kérte.

„Nagyböjt kezdetén vagyunk, ezért ebben az időszakban különösen fontos, hogy minden nap olvassuk a Szentírást, ahogy Ferenc pápa is hív: fogadjuk be az Úr szavát és hagyjuk, hogy átformáljon.” A Lectio Divina módszer során első feladatunk, hogy megértsük, mit akar nekünk üzenni a szentíró (jelen esetben Lukács evangélista). „A kiválasztott bibliai jelenetben a szerző, mint egy fényképet mutatja be a jeruzsálemi keresztények életét. Megtudjuk, milyen volt az első keresztények élete, akik állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, illetve közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.” A megállapítással kapcsolatban Viktor atya kiemelte, hogy elődeinkhez hasonlóan, nekünk is alázatosnak kell maradnunk az imádságban. Ezzel kapcsolatban a második Korinthusiaknak írt levélből idézte Pál apostol szavait, amikor gyengeségében az Úr megerősíti őt:

„Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé. Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,9-10)

A keresztény ember alapmagatartása a jóban való megmaradás. „Nincsen igazi keresztény élet apostoli tanítás nélkül. Nem lehetünk igazi katolikus keresztények, ha nem figyelünk az apostolok utódjának, a Szentatyának a buzdítására, valamint a megyéspüspök szavaira, akiknek életfeladatuk, hogy átadják Isten szavát” – emlékeztetett a pasztorális helynök.

Összegezve a februári Lectio Divina Eucharistica az Apostolok cselekedeteinek második fejezete által rámutatott a keresztény közösség egyik legfőbb feladatára; hogy kövessük az apostolok tanításait, ünnepeljük az Eucharisztiát, egységben cselekedjünk másokért és állhatatosan tartsunk ki az imádságban, amely az Istennel való kapcsolatunkat fejezi ki.

Az Újszövetség Oltáriszentséghez kapcsolódó epizódjaink olvasása, kibontása a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülést kívánja segíteni, elmélyíteni. A Lectio Divina Eucharistica eseménysorozat március 18-án folytatódik az első Korinthusiaknak írt levél tízedik fejezetének tanulmányozásával (1Kor 10,14-22). További részletek a Pécsi Egyházmegye eseménynaptárában.

A Lectio Divina módszerével kapcsolatban bővebb információkat találnak a lectiodivina.hu weboldalon, ahol hétről hétre újabb segédanyagok kísérik a Szentírás imádságos olvasását.

Az apostolok cselekedetei 2,42-47

Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban. Félelem fogott el mindenkit: számos csoda és jel történt az apostolok által. A hívek mind összetartottak, és mindenük közös volt. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották, mindenkinek szükségéhez mérten. Naponta egy szívvel-lélekkel ott voltak a templomban, házanként végezték a kenyérszegést, örvendezve és a szív tisztaságával vették magukhoz az eledelt. Dicsérték Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponta növelte az üdvözülendők számát.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség