A Nagyböjti gondolatok online katekézis negyedik alkalmán Cirenei Simon kereszthordozásáról, valamint Veronika kendőjének jelentőségéről elmélkedett Felföldi László pécsi püspök.
„Az emberi élet útja, az emberi sors mélye a találkozás. Találkozás emberekkel, találkozás a szeretettel és találkozás a velünk szembe jövő szenvedéssel. Ezt a különleges élethelyzetet látjuk a hagyományos imánkban, a keresztútban, Cirenei Simon és Veronika üzenetében, és ezt kell hogy fölfedezzük a saját, személyes életünkben is.” –fogalmaz a főpásztor, emlékeztetve, hogy családban, személyes hivatásban nagyon sokszor úgy kapjuk a keresztet, mint Cirenei Simon.
„A családtagok összetartó erejének legnagyobb forrása a szeretetben egymás terhének elhordozása. Ez az, ahol megtaláljuk azt a valóságot, a szeretetnek azt a mélyét, biztonságát, örömét, amely elválaszthatatlan ettől a teherviseléstől. Így tudunk közel kerülni nagyon sokszor egymáshoz.”
Cirenei Simont kényszerítették. Nem Ő választotta, akarta a kereszt hordozásának terhét. Nem kereste, mint ahogy mi is nagyon sokszor rá kényszerülünk olyan keresztek viselésére, hordozására, amit nem kerestünk, amiről azt gondoljuk, hogy nem a miénk.
Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy hol van az a határ, amikor a kényszer elmúlik és azonosulunk azzal a kereszttel, amit vinnünk kell. Felföldi püspök atya szerint ez a szívnek, a léleknek a mélye és titka. „Nem tudjuk, hogy Cirenei Simon mikor azonosult ezzel a kereszttel, mikor múlt el a kényszer, a fájdalmas tehetetlenség a szívében. Biztos, hogy megtörtént, magához szorította a keresztet, megértette ennek az üzenetét és így lett ő ismertté az első keresztény közösségben és a történelem folyamán nekünk is.
A szívben jól elhelyezett kereszt életet adó ajándék és gyümölcs is lehet. Ami kezdetben csak bajnak, szenvedésnek, szerencsétlenségnek látszik, később nem egyszer kinyitja a kaput, megnyílik az életünkben az az út, amely bevezet bennünket egy nagyobb jóba. De nem mindig van ez így! Nem mindig látjuk meg ennek a földi életben megtörténő beteljesedését. Erre ad választ, erre ad végső megoldást Jézus feltámadása, az élet és a szeretet győzelmében.”
Veronika, példája azt mutatja, hogy nem megoldanunk kell egy szenvedést, hanem egy kendőnyi, egy veronikányi szeretetet kell adnunk. –magyarázza a főpásztor. „Egy látogatásnyit, egy mosolynyit, egy pohár vizet, ami valahol mégis csak egy óriási ajándék, amely segít ennek a szenvedésnek a viselésében. Erre tanít bennünket Jézus, amikor azt mondja, hogy csak ezt fogja kérdezni az út végén: mennyi veronikányi szeretet volt a szívedben, életedben? Ez mindig ott van, ezt mindig meg tudjuk tenni, erre mindig képesek vagyunk.
A szeretet cselekedete bele vési az ember szívébe Jézus valódi képét, mert csak a szívünkben láthatjuk Jézust. Csak a szeretet az, ami látóvá tesz, és tisztává tesz bennünket. Csak a szeretet által ismerhetjük meg Istent, aki maga a szeretet. Ezért kell, hogy mindig legyen, és ott is van a szívünkben, az a kendőnyi, az a veronikányi szeretet.”
