Nagycsütörtök, az Eucharisztia (Oltáriszentség) és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepe. Nagycsütörtök estével megkezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap Egyházunkban.
A Nagycsütörtöki liturgiáról
Nagycsütörtök délelőtt olajszentelési, más néven krizmaszentelési szentmisét tartanak a főpásztorok a papság tagjaival együtt az egyházmegyék székesegyházaiban. A szentmise alatt kerül sor a keresztelendők (katekumenek) és a betegek olaja, valamint a krizma megszentelésére. Utóbbi a keresztség, bérmálás, egyházi rend kiszolgáltatásakor, illetve templomszenteléskor használatos olivaolaj és balzsam megszentelt keveréke. Az evangélium elhangzása után a papság megújítja szentelésekor tett ígéreteit.
Az esti liturgia az Utolsó Vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását tárja elénk, a szenvedéstörténet kezdetét. Az Utolsó Vacsora az első szentmise és az Oltáriszentség alapításának az ünnepe. A szentírási olvasmány (Kiv 12,1–8. 11–14.) felidézi az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A zsidó peszah, a húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe. A szentlecke (1Kor 11,23–26) az utolsó vacsora termét jeleníti meg:
„Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: >Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.< Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: >Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.< Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.”
Az Oltáriszentségben Jézus saját testét és vérét hagyja ránk a kenyér és a bor színében, hogy lelkünket táplálja, s hogy vére által megszabaduljunk a bűntől és az örök haláltól.
Az evangélium (Jn 13,1–15) a lábmosás szertartását tárja elénk, azt a jelképes cselekedetet, ahogyan Jézus, az Úr és Mester szolgává téve önmagát (lábmosás ugyanis a szolga feladata volt) megmosta a tanítványok lábát:
„Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. Vacsora közben történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: >Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!< Jézus így válaszolt: >Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.< Péter tovább tiltakozott: >Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!< >Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.< >Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!< – mondta Simon Péter. De Jézus ezt felelte: >Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.< Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: >Nem vagytok mindnyájan tiszták.< Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: >Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.<”
Jézus példát mutat számunkra, hogyan szolgáljuk egymást alázatos szívvel. Ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát. A lábmosás szertartásában Jézus példájára emlékezik az Egyház.
Az esti szentmise elején a jelképek még az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. A pap fehér miseruhát ölt, virág van az oltáron, a Dicsőségre minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona. Aztán elnémulnak nagyszombat estig, és a mély gyász jeléül csak a kereplők szólnak.
Az áldozás után az Oltáriszentséget a pap a templomon át elviszi őrzése helyére, egy mellékoltárhoz vagy egy kápolna tabernákulumába. Ez a cselekedet Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. Ezután történik az oltárfosztás, amikor eltávolítanak az oltárról minden díszt, az oltárterítőt is, emlékeztetve minket Jézus elfogatására és a passió kezdetére. A szertartás áldás nélkül fejeződik be csendben, mely jelzi a Jézus szenvedésével együttérző fájdalmat.
Nagycsütörtök misztériumában egymással szemben áll az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete, valamint az elárultatás fájdalma. Az utolsó vacsora után Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment. Imádság közben szenvedett és gyötrődött.
Fotó: shutterstock
