A Pécsi Egyházmegye pályázatot nyújtott be a Komló-Mecsekjánosi Római Katolikus Plébánia épület felújítási munkáinak támogatására. Az Egyházmegye a beruházás megvalósítására 25.000.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült, melyből megvalósulhatott a plébániaépület részleges felújítása.

A Komló-Mecsekjánosi Római Katolikus Plébánia épület az 1820-as években épült, mely a falu központjában, a templom közvetlen szomszédságában áll. A plébánia épület leromlott állapotban volt, már omlásveszély fenyegette a belső tereket, és a héjazatot. Az elnyert pályázati támogatás felhasználásával megvalósult a rendkívül rossz állapotban lévő épület statikai megerősítése, héjazat cseréje és a vízelvezetés.

A kivitelező kiválasztására az Egyházmegye beszerzési eljárást folytatott le, melynek eredményeképpen a pályázati összeget jelentősen meghaladó árajánlatok érkeztek be, mivel az Egyházmegye további forrással nem rendelkezett a felújítás megvalósításához, ezért a beszerzést eredménytelennek minősítette. Ennek okán a megvalósítandó műszaki tartalom módosítása vált szükségessé, melyet követően az Egyházmegye újabb beszerzési eljárást folytatott le, mely révén a beérkezett legalacsonyabb árajánlat már nem haladta meg a rendelkezésre álló fedezet összegét, így november elején sor kerülhetett a szerződéskötésre, a nyertes vállalkozóval. Az Egyházmegye számára nagy jelentőséggel bír, hogy a felújítás szakszerűségének ellenőrzése is megvalósuljon, ennek érdekében szerződést kötött a műszaki ellenőrzésre is.

A vállalkozó a kivitelezési munkákkal nagyon jó ütemben haladt, így 2021. február elejére be is fejezte a felújítást.

A projekt címe: A Mecsekjánosi Római Katolikus Plébánia felújításának támogatása
A projekt azonosítószáma: NEMZ-N-19-0139
A támogatási intenzitás: 100%
A szerződött támogatás összege: 25.000.000,- Ft

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 október
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség