A Pécsi Egyházmegyében – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia folyó hó 7-én, 894/2021. számon közzétett irányelvein túlmenően – az itt élő hívekért érzett felelősségétől vezérelve, a járványügyi enyhítéseket figyelembe véve, korábbi intézkedéseit módosítva, a mai nappal Felföldi László pécsi megyéspüspök a következőket rendeli el.

A rendelkezésről szóló pdf letöltése.

1. Templomainkban továbbra is felelősen és körültekintően kell eljárni a nyilvános liturgia és szentség-kiszolgáltatás alkalmával, figyelembe véve a járványügyi előírásokat, különös tekintettel a fertőtlenítőszerek használatára, a maszk viselésére és a védőtávolság megtartására.

2. A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentést és az általános feloldozás megadásának lehetőségére vonatkozó engedélyt visszavonom.

Az általános morális elvek továbbra is érvényesek, így aki számára élethelyzete miatt (például betegség, karantén) lehetetlen a szentmisén való részvétel, az a vasárnapot megfelelő módon szentelje meg.

Buzdítok minden szülőt, hogy a jövőben is tartsák meg lehetőségeikhez mérten a családi imaórát szentírási részekkel, elmélkedéssel, közös imádsággal és közös beszélgetéssel egybekötve.

3. A csoportos zarándoklatok, imatalálkozók, körmenetek, lelkigyakorlatok, közösségi összejövetelek tilalmára vonatkozó rendelkezést visszavonom. A fenti események fokozott odafigyeléssel és az aktuális járványügyi előírások maradéktalan betartásával végezhetők.

A Boldogságos Szűz Mária, Szent Péter apostol és Szent Mór püspök közbenjárását kérve továbbra is imádságos lélekkel figyeljünk egymásra.

Pécs, 2021. május 10.

Felföldi László
megyéspüspök

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 június
H K Sz Cs P Szo V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

A Székesegyház felszentelésének 130. évfordulója, PPHF Te Deum:
Pécsi Székesegyház -
2021. 06. 22. -
Igazgatói értekezlet:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 06. 24. -
Lectio Divina Eucharistica - online:
Pécs -
2021. 06. 24. - 2021. 06. 24.
PEM Kórustalálkozó:
-
2021. 06. 29. -
Szent Péter és Pál főünnepe-ünnepi szentmise, egyházmegyei kitüntetések:
Pécsi Székesegyház -
2021. 06. 29. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség