Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a Skóciai Szent Margit Gondozóotthon lakói, ápolói és munkatársai előtt, majd átadta az év gondozóinak járó kitüntetéseket.

Május 12-én, szerdán 10.00 órakor különleges vendéget fogadtak a gondozóotthon lakói és munkatársai. A hosszú hónapokig tartó látogatási korlátozás enyhítésével az idős emberek nem csupán szeretteiket láthatták viszont az elmúlt napokban, hanem a megyéspüspök is ellátogatott hozzájuk. Schäffer Zsuzsanna, az intézmény igazgatója boldogan fogadta a főpásztort, akinek szentelését és beiktatását követően, a pandémia okán első alkalommal volt lehetősége személyesen megismerni az otthon lakóit, akiket őszinte szeretettel üdvözölt.

skóciai 7

A látogatás több okból is különleges volt. Egyrészt mindenki számára nagy örömöt okozott püspök atya érkezése, amit a szabályozások enyhítése tett lehetővé, emellett a szentmise homíliája is meglepetést okozott. Felföldi László megyéspüspök – figyelembe véve az idős emberek korlátozott mozgási lehetőségeit, valamint a tér adottságait – az oltár elé kilépve, szép gesztusként közelebb ment a kerekesszékben ülő gondozottakhoz, hogy számukra is jól hallható és látható legyen. Ezzel főpásztorunk nem csupán szeretetteljes figyelmet közvetített, hanem megcselekedte azt, amire minket is buzdít: „Merjünk kilépni a megszokottból! Tudom, hogy azok a testvéreim, akik a gondozóotthonban élnek, egy kedves házat, lakást, szobát hagytak maguk mögött. Talán már megvolt mindenük, amikor egészségügyi okokból el kellett hagyniuk szeretett otthonukat. De ne feledjük, hogy otthon az, ahol Krisztus van!” – hangsúlyozta, majd az ápolószemélyzethez és munkatársaikhoz fordult. Az a szép és társadalmilag is igen fontos feladat, melyet a szakemberek végeznek, olykor sok nehézséggel jár, ezért szükség van a támogatásra.

„Az itt dolgozó ápolók és kollégák rengeteg órát töltenek távol családjaiktól. Gyakran találkoznak szomorú történetekkel és a mindennapok terhei nyomják vállukat. Így arra kérem a kedves munkatársakat, hogy szeretettel, egymást támogatva forduljanak társaikhoz, erősítsék a másikat, mert az összetartozás szebbé teszi a gondozóotthonban töltött napokat, heteket, hónapokat és éveket.”

Végül a bennlakók és a munkatársak szavazatai alapján megítélt év dolgozója díjak átadásával zárult az ünnepség. Schäffer Zsuzsanna, igazgató asszony beszédében kiemelte, hogy az elismerések átadására a korábbi években Skóciai Szent Margit emléknapján került sor, idén azonban a járványhelyzetre való tekintettel Florence Nightingale OM születésének évfordulóját, az ápolók világnapját választották a szép hagyomány megtartására. A modern nővérképzés, valamint a betegellátás reformjának elindítója – az intézmény névadójához hasonlóan – állhatatos, életét feláldozó munkával segítette a betegeket és gondozásra szoruló társait. 

skóciai 41

A szentmisét követően a megyéspüspök az igazgató asszony és munkatársai vezetésével bejárta a Skóciai Szent Margit Gondozóotthon épületét, találkozott a lakókkal és Isten végtelen szeretetének befogadására buzdította őket.

Az év gondozója címet minden évben három munkatárs veheti át. Idén Istenes Józsefné takarítónő, Czeglédi Károlyné terápiás munkatárs és Zsupán Attiláné mosónő részesültek az elismerésben.

Fotó: VN

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség