A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

 

„Szeretettel köszöntök mindenkit!

Szentháromság vasárnapján az evangéliumi részletet Máté evangéliumának huszonnyolcadik fejezetéből olvassuk. A feltámadt Jézus ezt mondja az apostoloknak:

Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! (Mt 28,19-20)

Jézus Krisztus feltárja előttünk, hogy kicsoda Isten, megmutatja nekünk, hogy az egy Isten Szentháromságos Isten – az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközössége –, aki meghív az Ő életének belső titkába. Úgy szól hozzánk, mint barátaihoz, és arra bátorít, hogy kapcsolódjunk be az Ő életébe. Ehhez Jézus Krisztus az Út, aki ezt mondja: senki sem juthat el az Atyához, csak általam (vö. Jn 14,6). Ő az, aki feltárja előttünk, hogy Isten a Szentháromságos Isten, és Ő vezet el minket a Mennyei Atyához. Arra hívja tanítványait, menjenek és adják tovább az örömhírt, mely szerint Isten a szeretet. Mindazokat pedig, akik bíznak Istenben arra hívja, hogy keresztelkedjenek meg.

De mit jelent az, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében megkeresztelnek valakit? Keresztségünk által mi is belekapcsolódtunk a Szentháromságos Isten életébe, gyermekeivé váltunk, megkaptuk a Szentlelket, mely ezt tudatosítja bennünk. Keresztségünk által szoros kapcsolatban vagyunk Istennel. Ő a mi Atyánk és a Fiú – aki értünk emberré lett, meghalt és feltámadt – a testvérünk. A Szentlélek erősíti szeretetünket, növeli reményünket, elvezet Jézushoz. Lehelete vezet, irányít minket. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kereszteltek meg minket. Legyünk ezért hálásak! Imádkozzunk azért a papért, aki megkeresztelt, szüleinkért, szeretteinkért, akik elvittek keresztelkedni! Mert így a Szentháromságos Isten életébe kapcsolódtunk bele és arra kaptunk meghívást, hogy bízzuk rá magunkat a Jó Istenre, az Ő szeretetparancsa szerint éljünk és hirdessük mi is azt az örömhírt, hogy egy Isten van, aki nem a magány, hanem a szeretet Istene, az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközössége. Ezt a jó hírt mi is éltessük!

Japánban egyszer, egy idős jezsuita szerzetes, aki egész életében a Szentháromságról tanított, azt mondta egy idős papnak: most értettem meg igazán mi a Szentháromság. Az Atya az, aki öröktől fogva nemzi a Fiút, aki öröktől fogva szereti. A Fiú az, aki öröktől fogva születik az Atyától, válaszol az Atya szeretetére és a Szentlélek az, aki az Atyától és a Fiútól származik, a szeretett személy, az Atya és a Fiú közötti kapcsolat. Mi pedig a Szentháromságos Isten életében vagyunk, ebbe kapcsolódunk be keresztségünk által, és arra kapunk meghívást, hogy ezt a közösséget tápláljuk. Mert a Menny az, amikor a Szentlélek betölt és bekapcsolódunk Isten életbe.

Ez a titok bátorítson minket, adjon reményt és erőt!

Tartsunk egy kis csendet és ebben a csendben imádkozzunk mindenkiért!”

Máté 28,16-20

A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak, bár egyesek még kételkedtek. Jézus odament és azt mondta nekik: »Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!«

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség