Május 28-án a Magtár Látogatóközpontban szervezett sajtótájékoztató keretei között mondott köszönetet főpásztorunk a Pécsi Egyházmegyében tervezett Magyar Templom-felújítási Programért, mely által számos, hitünk ünneplését szolgáló szent épület újulhat meg.

A délelőtt tartott sajtótájékoztatón Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntötte Soltész Miklós államtitkár urat, Hoppál Péter országgyűlési képviselő urat, Hargitai János országgyűlési képviselő urat, Nagy Csaba országgyűlési képviselő urat, Őri Lászlót, a Baranya Megyei Önkormányzat elnökét, a jelenlévő polgármestereket és a felekezetek képviselőit.

 DSF4811

A főpásztor beszédét hálája tolmácsolásával kezdte, melyben megfogalmazta, nagy szükség mutatkozik a falvak, valamint az itt élő családok támogatására, akiket nem csupán materiális, hanem lelki értelemben is szeretne segíteni. „Minden ember szakrális, enélkül nincs élet. Amikor a templomfelújításokról beszélünk, akkor valahol a modern pszichológia is beigazolódik, mely szerint mindannyiunknak van igénye a lelki fejlődésre, nem létezhetünk szakralitás nélkül. Hiába van meg mindenünk, a szellemi szükségletek kiszolgálásának hiányában, azok csupán üres dolgok”. Felföldi László, megyéspüspök hozzátette, hogy míg a szakemberek arról gondoskodnak, hogy fizikai valójukban elkészüljenek a felújítási tervek, addig főpásztorként paptestvéreivel azon dolgozik, hogy a hívekkel együtt lélekben töltse meg a szent helyeket. „A múlt hálájával és a jövő reményével gondolok közös munkánk gyümölcseire!”

 DSF4820

A Magyar Templom-felújítási Program keretei között a Pécsi Egyházmegye területén 35 templom újul meg, melyből 17 katolikus templom.

Püspök atya köszöntőjét követően Soltész Miklós, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős államtitkára szólalt fel. Köszönetét fejezte ki Felföldi László megyéspüspöknek, amiért az emberekhez közel lépve, a hívek közvetlen közelében dolgozik az egyházmegyéért, mellyel garantálja a programban résztvevő és a térség területén álló további templomok és ezzel együtt az emberek szívvel-lélekkel való elhalmozását.

Majd a régió jelenlévő országgyűlési képviselői szintén kifejezték köszönetüket, hangsúlyozva a templomok felújításának fontosságát. A sajtótájékoztatót megyéspüspök atya zárta.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség