Jézus Szent Szívének ünnepén papi és szerzetesi hivatásokért zarándokoltak a hívek Mecseknádasdról Püspökszentlászlóra.
A hagyomány szerint a Pécsi Egyházmegyében papszentelés előtt papi és szerzetesi hivatásokért zarándokolnak a hívek. Ezt a hagyományt idén sikerült folytatni, bár a papszentelés ez alkalommal (ahogyan tavaly is) elmaradt.
A zarándokok 17 órakor indultak a mecseknádasdi Árpád-kori Szent István-kápolnától Püspökszentlászlóra. Az imádsággal, énekekkel és lelki beszélgetésekkel áthatott úton Felföldi László pécsi megyéspüspök is elkísérte a híveket, akiknek célba érés után szentmisét celebrált.
A főpásztor homíliájában két dologra reflektált a zarándoklat és a Jézus szíve ünnep kapcsán. Elsőként a kimozdulásról beszélt, mely elmondása szerint nemcsak a zarándoklat, hanem a szívből jövő fejlődés motorja is. „Kimozdulni. A léleknek ez a legnagyobb tette! Jézus szíve ünnepén ez nagyon fontos, mert ehhez szív kell. Az eszemmel tudom, de az, hogy valamit tenni kéne, változtatni kéne, mert ez így nincs rendben… -ezzel így mindenki tisztában van. Ha nem tudom megcsinálni, akkor nem az eszemmel van a baj, hanem a szívemmel, hiszen egyszerűen nem tudom magam rákényszeríteni. Amikor a Jézus Szíve tiszteletének kapcsán a szív titkára figyelünk, az egyik nagyon fontos dolog a kimozdulás. Az élet minden szakaszában újra és újra szükséges önvizsgálatot, kiértékelést tartani. Ehhez ki kell mozdulni. Nem csak arra gondolok, hogy valakit 500 km-rel arrébb tesznek, mert ez így gyönyörű… (Szerk. megj.: püspök atya a kinevezésére gondol.) Ez kényszerpálya! Arra gondolok, amikor nincs kényszerpálya, hanem ugyanott kell maradnom, ugyanabban a családban, ugyanabban a kapcsolatban. Csak ki kéne mozdulni, csak valamit már másképpen kell tennem. Nem mindig arra kell gondolni, hogy valamit rosszul tettem. Jól csináltam, rendben volt minden, de ma már az kevés. Ma már nem megy tovább. Ezért kell leülni, beszélgetni, gondolkodni, hagyni, és hallgatni, hogy a szívem mit tanít. Az útközben felmerülő gondolat, egy érzés az, amelyre oda kell figyelni. Így tudunk elindulni a szív útján.” –magyarázta.
Másodsorban az úton jelentkező akadályokról beszélt. „Az életutunk nem azon dől el, hogy van-e akadály vagy nincs akadály. Hanem, hogy hogyan oldom meg. Mit kezdek vele? Hogyan tudok, hogyan kell azon átmenni? Ezt nagyon fontos az életünkben megoldani. Az életben nagyon sokszor sötétben kell menni. Nem tudjuk, nem látjuk, majd lesz valahogy. De menni kell! Lépésről lépésre, tapogatni, figyelni egymásra. És így talán célba érünk.” –fejtette ki, majd hozzátette, „amikor Jézus Szívének ünnepéről van szó, akkor ne egy misztikára gondoljunk. Ne egy különleges dologra gondoljunk, mert ez bennünk van.
»Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szíved szerint.«
Jézus is kimozdult. Arra tanít, hogy tessék a szeretet, a hit, az élet, az emberség, a kapcsolat útján mozdulni, lépni, előre haladni és akkor ott vár ránk az az ajándék, amit Isten készített, amivel meg akar bennünket vendégelni.”
A zarándoklat szeretetvendégséggel zárult.
Fotó: Harasztovics Arnold
