A Tamási Római Katolikus Plébánia pályázatot nyújtott be a tamási plébániaépület közösségi célú felújításának támogatására. A támogató a projektet 3.500.000,- Ft vissza nem térítendő támogatással támogatta, így a támogatási összegből a leromlott állapotú belső terek felújítása valósult meg.

A plébánia épület nagy jelentőséggel bír a település életében. Nemcsak a plébános lakhelyéül szolgál, hanem számtalan közösségnek nyújt otthont, úgymint a tanácsosok testületének gyűlése, a fakultatív hittanoktatás, cserkészfoglalkozások, a házas hétvégés programok, felnőtt katekézis, jegyesoktatás. A helyi, hitéleti tevékenységet folytató közösségek (Oltár és Nőegylet, Bázis imaközösség stb.) rendszeres találkozói is itt kerülnek megrendezésre.

A támogatói döntést követően 2016. év végén sor került a nyertes kivitelező kiválasztására,  így 2017. év elején kezdődtek meg a kivitelezési munkák. A kivitelező a leszerződött feladatokat maradéktalanul elvégezte.

A támogatásból a vizesblokkok felújítása, földszinti tárgyaló, emeleti közösségi helyiségek festése, parkettacseréje valósult meg, továbbá a belső nyílászárók is felújításra kerültek. A földszinti hátsó bejárati ajtó cseréje is a projekt része volt.

A projekt címe: A tamási plébániaépület közösségi célú felújítása
A projektazonosító száma: EGYH-KCP-16-0710
A támogatás mértéke (%-ban): 100%
A szerződött támogatás összege: 3 500 000,- Ft

emmi color cmyk 6

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 október
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség