A Katolikus Egyház július 14-én ünnepli Szent Kamillt, a betegek, szenvedélybetegek, kórházak, kórházi dolgozók védőszentjét.

Lellisi Szent Kamill (1550-1614)
A "Betegek Szolgái" MI. (Kamilliánusok) alapítója.
1550. május 25-én Bucchianicoban (Közép-Olaszország) született. Korán árvaságra jutott, később katonai pályára lépett. 1575. február 2-án egy mélységes Isten-élmény új irányt adott életének. Gyógyíthatatlan betegségében megtapasztalta, mennyire rá vannak utalva a betegek mások segítségére. A keresztre feszített Krisztus hívását követve a betegek ápolásának szentelte életét. 1614. július 14-én halt meg Rómában.

A kamilliánus rend tagjai a világ több mint 60 országában vannak jelen és szolgálnak, mintegy 1100 fogadalmas tag segítségével. A rend jórészt kórházlelkészi munkát végez. Amikor nincs további lehetőség a fizikai gyógyulásra, akkor a beteget elkísérik a Krisztussal való lelki találkozásra. A kórházi munka mellett próbálnak gondot viselni a családban élő betegekre is és közvetíteni számukra Krisztus üdvözítő szeretetét.

SZENT KAMILL FOGADALMA

„A Szentlélek által indíttatva hittem a szeretetben, ezért ebben a rendi családban akarom szolgálni, akár életem kockáztatása árán is a szenvedőket”.

SZENT KAMILL „BOLDOGSÁG” MONDÁSAI

Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságra lelnek.
Boldogok lesztek ti, ha a mi Urunk szegényeiért meghaltok, mert örökké örülni fogtok színe előtt.
Boldog, aki együtt érez a szegénnyel és a kitaszítottal, a szorongatás napján az Úr megszabadítja őt.
Boldogok vagytok ti, akiknek ilyen nagyszerű lehetőségük van, a szegény betegekben Istent szolgálni.
Gyertek Atyám áldottai, mert beteg voltam és meglátogattatok.
Boldog az a betegek szolgája, aki felemészti életét ebben a szent szolgálatban.

IMA SZENT KAMILLHOZ

Szent Kamill, te egész életeden át hordoztad korod keresztjét és a felebaráti szeretet terhét, felkutattad a szükségben és nyomorúságban lévőket, s anélkül, hogy sok szót ejtettél volna, tetteiddel segítettél rajtuk. Gondoskodtál az éhezőkről és a betegekről. Mi a te testvéreid vagyunk, juttass nekünk a te buzgóságodból, a te bátorságodból, hogy Jézus nevében szolgálhassuk a szenvedőket! Ámen.
„Lellisi Szent Kamill atyánk, betegek pártfogója könyörögj érettünk!”

 
RÉSZLET György Alfréd MI (A kamilliánus rend osztrák tartományának generális delegátusa, tartományi elöljáró) a kamilliánusok és Ferenc pápa 2019-es találkozásának beszámolójából:

„Egy találkozás, amely emberi. Emberi, ugyanakkor isteni kegyelmet közvetít. Valójában ezt vihetjük magunkkal minden találkozásból. Tudunk-e úgy jelen lenni egymás életében, ahogy Isten megálmodta? Tudunk-e úgy jelen lenni egymás életében, hogy az meghatározza a további napjainkat, éveinket? Ahogy a Szentatyával való találkozás meghatározza a kamilliánus karizma jelenét és jövőjét is, ugyanúgy minden hitét megélő keresztény embernek lehetnek meghatározó találkozásai. Mindannyian meghatározóan lehetünk jelen egymás életében akkor, amikor átadjuk azt az ajándékot, amit Istentől kaptunk, amikor az ajándék, a karizma, a Szentlélek adománya a közösség számára valóban élhetővé válik. Mindannyian – a kamilliánusok különösen –, az irgalmas szeretet tanúságtételére vagyunk hivatva. De nemcsak a kamilliánusok, hanem minden keresztény ember. A gyöngédség a kereszténység lényege. A kereszténység kifejeződése a gyöngéd anyai szeretet. A szenvedőkkel való találkozások veleje, lényege a gyöngédség. Aki gyöngéd, őszinte, és szeretettel van jelen a másik ember életében, az igazi keresztény, krisztusi, és – akkor is, ha nem a kamilliánus rendhez tartozik – Krisztus irgalmas szeretetének a karizmáját viszi tovább az életben. Imádkozzunk azokért, akik szenvednek, akiknek szükségük van együttérzésre, gyöngédségre, és legyünk mindig a gyöngéd isteni szeretet jelei a szenvedés világában!”

 

Kiemelt kép: kamillianusok.hu
Források: kamillianusok.hu, vaticannews.va, magnificat.ro

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség