Szent Bonaventura ferences rendi szerzetes, misztikus, filozófus és teológus volt. Közeli barátságban volt Aquinói Szent Tamással. XVI. Benedek pápa 2010. március 3-án egy egész kihallgatást szentelt neki.
Giovanni Fidanza néven látta meg a napvilágot Bagnoregioban, Viterbo közelében. Születésének idejét 1218-ra teszik – az évet pontosan nem ismerjük, de bizonyosan 1217 és 1221 között volt. Ugyanazt a nevet viselte, mint édesapja, aki hivatása szerint orvosként dolgozott. Ő maga meséli el, hogy gyermekkorában egy halálos betegségből Szent Ferenc gyógyította meg, aki – miközben keresztet rajzolt a homlokára – e szavakat mondta: "Bona ventura" (azaz szép jövő). Meggyógyult, és attól kezdve Bonaventurának hívták.
Párizsi tanulmányai alatt lépett be a Kisebb Testvérek Rendjébe. A Párizsi Egyetemen teológiát tanított, és követőiből igen elismert iskola alakult ki.
Még csak negyven éves volt, amikor a rend legfőbb elöljárójának választották, amely tisztséget 17 évig, haláláig viselte. Tevékenysége, szolgálata olyan mély nyomokat hagyott a közösség életében, hogy Assisi "Szegénykéje" után a rend második alapítónak nevezték.
Nagy bölcsességről tett tanúbizonyságot, amikor – elsősorban élete példájának köszönhetően – sikeresen egyben tartotta a rövid idő alatt 30 ezer fősre duzzadt ferences közösséget. A rend második generációjának tagjai között sokan enyhíteni szerettek volna Szent Ferenc reguláján, míg mások ezt kifejezetten a kereszténység megtagadásának tartották volna. Szent Bonventura hűségesen követte az eredeti regula szellemiségét, így sikerült egyben tartania a rendet, ezért kapta a ferences rend „második alapítója” kitűntető címet. Sokat tett a rend küldetésének kiteljesedéséért, a latin és a görög rítusú egyház egysége érdekében.
A rendtől és a pápától kapott feladatok miatt rengeget utazott Olaszországban és Franciaországban, olykor ellátogatva Angliába, Németországba és Spanyolországba. Mindenütt prédikált a népnek, a klérusnak, és a szerzeteseknek. 1273-ban megtették Albano püspökévé és kardinálissá, miután nyolc évvel korábban visszautasította York érseki székét. Komoly szerepet töltött be az 1274 májustól júliusig tartó lyoni egyetemes zsinat szervezésében. Ebben az időszakban lemondott ferences rendi elöljárói tisztségéről. A megerőltető munka miatt megbetegedett és lemondását követően egy héttel, 1274. július 15-én megtért Teremtőjéhez. Testét a lyoni Szent Ferenc templomban helyezték örök nyugalomba.
1588-ban, több mint száz évvel szentté avatása (1482) után, a latin rítusú egyház hatodik egyházdoktora lett, többek között Aquinói Szent Tamás mellett, akihez mély barátság fűzte. Szent Bonaventurát „szeráfikus”, míg Aquinói Szent Tamást „angyali” doktornak nevezték. Szent Bonaventura több teológiai, köztük misztikus mű szerzője. Az ő tollát dicséri Szent Ferenc hivatalos életrajza, a „Legenda maior”, amiből Giotto ihletet merített a ferences rend alapítójának történetei ciklusához.
XVI. Benedek pápa 2010-ben külön pápai kihallgatást szentelt Szent Bonaventura alakjának, aki az ő személyes életútjának, teológusi pályafutásának is meghatározó alakja volt. Idézte azt a pápai jegyzőt, aki így emlékezett meg a nagy szentről és kiváló teológusról:
Jó, kedves, jámbor és irgalmas, erényekkel felvértezett, Isten és az emberek által is szeretett ember... Isten tulajdonképpen olyan kegyelmet adott neki, hogy mindazokat, akik látták, olyan szeretet árasztotta el, amelyet a szív nem tudott elrejteni.
Szent Bonaventura így vall az élet értelméről:
A földön ... gondolkodással és csodálattal szemlélhetjük az isteni végtelenséget; a mennyei hazában viszont a színről színre látás révén, amikor Istenhez hasonlóvá válunk, és az extázis révén ... belépünk Isten örömébe.
Forrás: https://www.famigliacristiana.it
