Felföldi László pécsi megyéspüspök körlevelében közös imádságra hívja a családokat, egyedülállókat, a hívő közösségeket, hogy együtt kérjék a Mindenható Isten kegyelmét, áldását családjainkra. A  szeptember 12-19. közötti hétre imahetet hirdet.

pécsi püspök címer

Főtisztelendő Paptestvérek! Tisztelendő Diakónustestvérek!

Tisztelt Hitoktatók és Munkatársak! Kedves Testvérek!

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust követő napokban — 2021. szeptember 12-19 között — közös imádságra hívom a családokat, egyedülállókat, hívő közösségeket a Pécsi Egyházmegye templomaiba, hogy együtt kérjük a Mindenható Isten kegyelmét, áldását családjainkra. A kongresszus eseményeiből, mint forrásból merítve a napi találkozások, imaalkalmak, szentségimádások révén váljunk fénnyé a világ számára.

„Emlékeztetlek titeket: a házasság szentségével minden család megkapta azt a kegyelmet, hogy fénnyé váljon a sötétben” — így hangzanak Ferenc pápa szavai a Családok Éve kapcsán.

Az imahét címe „A család — fény a sötétben”, mottója „A szeretet nem szűnik meg soha” (1Kor 13,8)

Az egy hetes program keretében, lehetőség szerint minden nap 17.00-19.00 óra között az egyházmegye minden templomában teremtsük meg a lehetőséget arra, hogy családok, közösségek, imacsoportok imádkozhassanak a családokért. Fontosnak tartom, hogy felajánlásokkal, tanúságtételekkel, odafigyeléssel a hétköznapokban is megmutassuk a házasság és a család Krisztusba vetett hitre alapozott erejét, mely minden életszakaszban biztos pont. A családban megismert szeretet formál bennünket, ez által ismerhetjük meg igazán, hol is van a helyünk a világban. Ezt követően tudjuk a szeretetet, mint fáklyát tovább adni másoknak a szolgálatunkon, a jelenlétünkön, az élethivatásunkon keresztül.

Az imahét egyúttal lelki felkészülés a 2021. szeptember 18-án nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő egyházmegyei zarándoklatra Bátára, melyet ebben az évben a családokért ajánlunk fel.

Kérem az oktatási intézmények pedagógusait és a hitoktatókat, hogy ezen a héten a foglalkozások alkalmával beszéljenek a család fontosságáról.

Továbbá arra kérek minden munkatársat, hogy saját közösségében, templomában – a helyi lehetőségeket figyelembe véve – szervezzen imaalkalmakat, melyekre hívja a családokat. 

Adjunk hálát Istennek családjainkért, hiszen a szeretet erejébe kapaszkodva, közösen, nagy-nagy gazdagságot fogunk megtapasztalni!    

Pécs, 2021. augusztus 27.

Felföldi László
pécsi megyéspüspök

Nyitókép: Shutterstock

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség