A Pécs Egyházmegyei Betegek Segítője Kórházlelkészség találkozóra hívta beteglátogató tagjait 2021. szeptember 15-én Pécsre a Püspökség Magtár Látogatóközpontba.

A Tolna és Baranya megyéből érkező beteglátogató munkatársak összevont találkozója Nyúl Viktor atya kórházlelkész köszöntőjével és egy közös ebéddel kezdődött. A rendezvényteremben közel negyven fő önkéntes beteglátogató gyűlt össze újra közös találkozásra, ismerkedésre, beszélgetésre a COVID-19 járvány magyarországi megjelenése óta először.

Viktor atya párbeszédre és tanúságtételre buzdított annak érdekében, hogy a járványhelyzet enyhülését követően a beteglátogatás újraindítása sikeres legyen. A járvány okozta válság új kihívásokat hozott a beteglátogatásban is, az ebből fakadó új helyzetek kezelésére fel kell készülni. A kórházlelkész bátorította a hallgatókat az önképzési, képzési és önismereti alkalmakon való részvételre. Kihangsúlyozta, hogy fordítsuk figyelmünket a következő időszak feladataira, fejlődési útjaira és közös imádsággal, szentmisén is adjunk hálát a Jóisten kegyelmeiért és kérjük, legyen mellettünk a szenvedők megsegítésében, gyógyításában.

Pecs Korhazlelkeszseg 20210915 07

Egy rövid elmélkedés hangzott el Jézus és süketnéma találkozásáról, a Jóisten szeretetéről, irgalmáról és jelenlétéről életünkben. Ezután Teréz nővér tett tanúságtételt korábbi beteglátogatói tapasztalataiból kiindulva és három személyes történetet osztott meg a résztvevőkkel. Teréz nővér búcsúzása után az egyházmegye beteglátó munkatársai, diszpécserei mutatkoztak be, majd egy apró ajándékcsomagot vehettek át a résztvevő beteglátogatók. A kávészünet után kiscsoportos beszélgetéseken osztották meg az önkéntesek egymással élményeiket, gondolataikat, javaslataikat. A megosztások végeztével ismertették a következő közös találkozási időpontokat (képzési és lelki nap, kirándulás), melyekre szeretettel várják a jelentkezőket.

Zárásként a csoport a Corpus Christi kápolnában vett részt szentségimádáson és szentmisén, miközben imádkozott a betegekért és a gyógyítókért egyaránt. Isten kegyelme gyógyítsa betegeinket és áldja meg az őket segítőket!

Fotó: Hegyi László

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2021 október
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:
-
2021. 10. 25. - 2021. 10. 31.
Katekéták képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 25. -
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2021. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 10. 25. -
Elmarad - Katekumenátus képzés:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 26. - 2021. 10. 27.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség