Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hetében, az Ars Sacra Fesztivál rendezvénysorozat keretében két múzeumandragógiai és két múzeumpedagógiai foglalkozás került megrendezésre a pécsi Püspöki Kincstárban.

A felnőtteknek szóló Mesterségem címere: Ötvösség című foglalkozást Bodnár Boglárka, a Pécsi Egyházmegye muzeológusa vezette.

A program keretében az épület bemutatását követő tárlatvezetésen olyan tárgyak kerültek fókuszba, amelyek kapcsolódnak az Eucharisztia témaköréhez, így elsősorban ötvös munkák eredményeként készült liturgikus eszközöket (pl. úrmutató, cibórium, paténa, ampolna) tekinthettük meg, ismeretet szerezve arról is, hogy mire használják ezeket a tárgyakat a szentmise keretében. A vezetés során az ötvösségről, mint mesterségéről is kaptunk tájékoztatást: milyen anyagokkal dolgoznak az ötvösök, milyen tárgyakat készítenek, milyen feladatokat kell munkájuk során elvégezni, mi szükséges a mestervizsgához. A foglalkozás során nagyító segítségével közelebbről is megtekinthettünk egy-egy alkotást, így a mesteremberek által történt apró motívumokat, egy-egy beékelt drágakövet, vagy képsorozatot is alaposabban szemügyre vehettünk. A helyszínen megcsodálhattuk azt az aranyból készült, Klimó György püspök megrendelésére készült kelyhet, amellyel II. János Pál pápa misézett a 30 évvel ezelőtti pécsi látogatása alkalmából. Megtudhattuk, hogy a kiállításon található nemesfémekből készült tárgyak nemcsak kiállítási funkciót töltenek be, hanem használatba is kerülnek időnként. Külön érdekesség volt számunkra, hogy Klimó Györgyről készült vöröskréta rajzon felismerhettük azt a keresztet, amely jelenleg is látható a Kincstárban. A tárlatvezetés során használt érmegyűjteményekbe is beletekinthettünk, illetve különleges gyertyatartókra is láttunk példát.

A felnőtteket a foglalkozás végén meglepetés várta: egy XIX. század végi restaurált ostyasütővel lehetett ostyát sütni. A szép nyomattal ellátott ostyából nemcsak kóstolásra nyílott lehetőség, de emlékbe is vihettünk magunkkal.    

A kehely meséje címmel tartott múzeumpedagógia foglalkozásokat Túri Zsuzsanna múzeumpedagógus vezette.

A foglalkozás elején a gyerekek megtekintettek néhány – a vitrinekben található – liturgikus tárgyat, és ezekről beszélgettek. Megvitatták, milyen tárgyak ezek. Mire használják őket? Miből és milyen technikával készültek? Mit ábrázolnak a rajtuk látható képek? Hogyan hívják azokat a mesterembereket, akik ezeket az alkotásokat készítették?

A beszélgetést követően a résztvevőknek különleges élményben volt része: az egyik drágakővel ékesített kelyhet – nagyító segítségével – közelebbről is szemügyre vehették. Mi lenne, ha ezek a kelyhek mesélni tudnának?

A tárgyak megtekintése után az ötvös mesterek munkáiból ihletet merítve a gyermekek saját maguk is készíthettek „kelyheket” és „paténákat” arany- és ezüstfesték s apró dekorkövekkel segítségével.

Az alkotómunkában megfáradt „mesterek” elhelyezték a terített asztalon saját „készleteiket”, majd közösen meguzsonnáztak. Falatozás közben vidám történetekkel szórakoztatták egymást.

Az igazi meglepetés ez alkalommal is az ostyasütés volt, amelybe nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a gyermekek. Kíváncsian kóstolgatva találgatták az ostya összetételét. Közben rádöbbenhettek arra is, hogy az ostyasütés nem is olyan egyszerű mutatvány (a sütőnek elég komoly súlya volt). Végezetül a saját maguk által elkészített szép alkotásokkal és élményekkel megrakodva indultak haza.

Az újonnan megtervezett foglalkozások terveink szerint a jövőben is elérhetők lesznek, ezzel kapcsolatban az egyházmegye honlapjáról tájékozódhatnak majd az érdeklődők.

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2021 október
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:
-
2021. 10. 25. - 2021. 10. 31.
Katekéták képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 25. -
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2021. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 10. 25. -
Elmarad - Katekumenátus képzés:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 26. - 2021. 10. 27.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség