2021 őszére Magyarország Kormányának támogatásával méltó helyre került az 1968-ban alapított Pécsi Egyházmegyei Könyvtár. Ezáltal Pécs belvárosának központi helyén, a hajdani kanonoki sor utolsó épületében, a pályázati forrásokból felújított Janus Pannonius utca 8. számú egykori lakóháza új, kulturális funkciót kapott.

2021. október 7-én 11 órai kezdettel lezajlott a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár ünnepélyes átadója a Janus Pannonius utca 8-as számú, hajdani kanonoki lakóház megújult épületében. A rendezvényt hatalmas érdeklődés övezte: a házigazda Felföldi László pécsi megyéspüspök, a korábbi ordinárius-projektgazda, Dr. Udvardy György veszprémi érsek mellett Magyarország Kormányának képviselői, a Baranya Megyei Közgyűlés, a pécsi városvezetés, a Pécsi Egyházmegye, a helyi felsőoktatási intézmények és közgyűjtemények egykori és jelenlegi vezetői mellett az Egyházi Könyvtárak Egyesülése elnöksége és az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ és az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet vezetése is képviseltette magát, továbbá megjelentek a projekt tervezői, kivitelezői, valamint a résztvevő vállalkozók is.

Konyvtarmegnyito 02  Magyarország Kormánya által az egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatására 2016-ban kiírt, „Pécs, Janus Pannonius utca 8. (hrsz.18361.) továbbá a Rózsakert és volt káptalani borozó (hrsz. 18360.) műemléki épületének átalakítása és felújítása” (EGYH-KCP-16-P-0105) címmel benyújtott pályázata keretében a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár kijelölt, új épületének, a város jelképének számító Rózsakertnek és a hajdani Papucs Borozónak a felújítási munkálatai 2019. év elején kezdődtek meg, és 2020. november 30-án fejeződtek be. A pályázat teljes összege 1.019.020 Ft-ot tett ki.

keszult magyarorszag korm tamogatasaval 2016

A könyvtárátadó felvezetőjeként Kovács Szilárdnak, a Székesegyház zeneigazgatójának a székesegyházi orgona virtuális kíséretével színesített trombitaszólóját hallgathatták meg az egybegyűltek. (Franz Schubert: Szerenád, Bernat Vivancos: Ave Maria)

Ezt követően Felföldi László megyéspüspök köszöntő szavaival kezdetét vette az ünnepi beszédek sora: beszédében a tudomány és bölcsesség egymást feltételező csodás és egyben csendes helyszíneként aposztrofálta a könyvtárakat, amely által „több és gazdagabb lesz az ember”. Felhívva egyúttal a figyelmet az emberekben levő egyedi „könyvtárakra”, mint a kollektív tudás tárhelyeire, amelyek továbbadása személyes kötelességünk. Őt Dr. Udvardy György veszprémi érsek, mint a projekt gazdája követte, hangsúlyozva a könyv isteni teremtő és a könyvgyűjtemények jövőbeli kultúrateremtő erejét, hiszen – mint mondta – ezek fennmaradását szolgálja egy bibliotéka. A korábbi pécsi megyéspüspök egyúttal beavatta a résztvevőket a projekt indulásának nem ismert részleteibe is.

Konyvtarmegnyito 05

A jelenlegi és a korábbi pécsi megyéspüspökök - Felföldi László és Dr. Udvardy György

Magyarország Kormánya képviseletében két beszéd is elhangzott: Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár II. János Pál pápa alábbi szavait választotta gondolatmenete mottójának: „A kultúra és a hit közötti szintézis nemcsak a kultúra igénye, hanem a hité is. Az a hit, amely nem válik kultúrává, nem teljesen befogadott, nem teljesen átgondolt, nem elég hűségesen életre váltott hit”. Külön kitérve hangsúlyozta a magyar kormány egyházi értékteremtő és értékmentő támogatásainak fontosságát. Őt Dr. Hoppál Péter, a kulturális alapellátás kiterjesztésének összehangolásával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos, országgyűlési képviselő követte, aki beszédében Pécs ezredéves kulturális identitásának hangsúlyossága mellett rámutatott a Pécsi Püspökség könyvtárügyben tett korábbi nagylelkű felajánlására (Klimo Könyvtár). Továbbá kiemelte a 21. század emberének az európai keresztény kultúrában gyökerező tudásának fontosságát és az egyházak kultúrateremtő attitűdjét is.

Konyvtarmegnyito 04

Magyarország Kormánya képviselői: Soltész Miklós államtitkár és Dr. Hoppál Péter miniszteri biztos

Rendhagyó „krónikásként” a bibliotéka történeti múltjának, a könyvtárköltöztetés és a háttérmunkák csaknem két éves periódusának felvázolását, valamint a közreműködőknek való köszönetnyilvánítást a könyvtár vezetője, Dr. Schmelczer-Pohánka Éva tolmácsolásában hallgathatták meg a vendégek.

A beszédeket követően a könyvtárépület megáldását Dr. Udvardy György veszprémi érsek végezte. A programot szakmai vezetéssel épületséták és kiállításbemutató zárta, amelynek keretében a vendégek a munkaszobák és a raktárak mellett a földszinti közösségi teret (Horvát Adolf Olivér-termet) is megtekinthették. Az ünneplő közönség az esemény zárásaként Felföldi László megyéspüspök szívélyes meghívására a Püspöki Palota konferenciatermében – a hajdani nyilvános püspöki könyvtár nagytermében – egy fogadásra volt hivatalos.

Konyvtarmegnyito 03

Dr. Schmelczer-Pohánka Éva könyvtárvezető előadás közben és az épületmegáldás

***

A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár jelenleg háromfős személyzettel (két főkönyvtáros – Dr. Schmelczer-Pohánka Éva és Takács-Papp Csilla) és egy könyvtári digitalizálással megbízott munkatárssal (Stocker Miklós) várja a kutatókat-látogatókat.

Az intézmény, mint egyházi szakkönyvtár jelenlegi, közel 50 000 dokumentumot tartalmazó állománya a nyomtatott könyvek mellett, periodikákat, a Klimo Könyvtár kódex- és ritkasággyűjteményét, egy kisebb régi könyves gyűjteményt, kéz- és gépirattárat, kottatárat, liturgikus könyvek kollekcióját, valamint az aprónyomtatványgyűjteményen belül imalap- és szentképgyűjteményt is őrzi. Állománya mintegy 70%-ban vallástudományi munkákat, kisebb hányadban történettudományi, helytörténeti és egyházmegye-történeti, és egyéb tudományterületről származó köteteket tartalmaz. A könyvtár tudományos kutatóhelyi specifikumát adja, hogy összehangolt munkát kíván végezni az egyházmegyei muzeális gyűjteménnyel is, muzeológus munkatársa, Bodnár Boglárka által biztosítva a művészettörténeti-képzőművészeti, egyházművészeti kutatók legmagasabb fokú szaktájékoztatását, külön erre a célra kiemelt segédkönyvtárral.

 

Konyvszereny

A ferences szerzetesek által 1771-ben készített apácarácsos könyvszekrény

A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár csaknem 20 éves raktárkönyvtári múlt után „próbaüzemmel” igyekszik visszakerülni a könyvtári és a kutatási vérkeringésbe. Eközben a háttérben lázas munka folyik az állomány feldolgozása/visszakereshetősége érdekében.

A megújult bibliotékát 2022 tavaszáig előzetes bejelentkezéssel a könyvtárosok vezetésével lehet megtekinteni, továbbá állományát helyben használni, a benne fellelhető forrásokat és szakirodalmakat kutatni.

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tel: +36-72/513-030 (Központi szám)

A megnyitón elhangzott beszédek

Felföldi László pécsi megyéspüspök beszéde:

Dr. Udvardy György veszprémi érsek beszéde:

Soltész Miklós államtitkár beszéde:

Dr. Hoppál Péter miniszteri biztos, országgyűlési képviselő beszéde:

Dr. Schmelczer-Pohánka Éva könyvtárvezető beszéde:

Köszönetnyilvánítások:

A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár épületének megáldása:

A videó- és hangfelvételt készítette: Visontai László

A megnyitó fényképeit készítette: Laufer László és Bodnár Boglárka

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség