Mindenszentek ünnepén püspöki szentmisén emlékezhettek meg a Pécsi Egyházmegye hívei mindazokról, akik megértették Isten szeretetét, mely az életüknek – mint egy ajándék, ami megteremte gyümölcsét – gazdagságot, békét, örömöt adott.
A szentmisén megjelent híveket köszöntve a főpásztor rámutatott, hogy ezen az ünnepen az egyház neves szentjeire, családjaink tisztelt tagjaira és a szívünkben élő emberekre gondolunk. Mindazokra, akikről tudjuk, hogy megcsodálták Isten szeretetét, éltek vele és ebből lett életük, emberségük, szeretetük, melyben mi is részesülünk.
Homíliájában emlékeztetett, hogy a szentek annak ellenére, hogy sokszor nagyon különlegesnek gondoljuk őket, valójában viszont csak annyi plusszal rendelkeznek a sorsukban, hogy az életük útján rácsodálkoztak az Isten szeretetére, ami megrendítette őket. Ez olyan érzés, melyhez hasonlót sokan átélhettek más helyzetben is: amikor egy férfi és egy nő találkoznak, egymásra néznek, és érzik, hogy megváltozott a világ és ebben a világban önmaguk is megváltoztak. Ettől kezdve másképp gondolkodnak magukról, az életről, a jövőről, a sorsról. És bár a hétköznapok ugyanazok maradnak, mégis minden megváltozik. A szentek azok, akik így csodálkoznak rá az Isten szeretetére, amely magával ragadja őket, és ennek köszönhetően valami különlegest, valami mást hoznak ki az életükből. Ez a Jézusi szándék, ez a tanítványság – hogy megváltoztassuk a világot.
Ezen a napon, amikor olyan sokan gyújtunk gyertyát, Isten ennyit kér tőlünk: ahogyan a húsvéti gyertya világít, úgy legyünk mi is világosság ebben a szürke, megzavarodott, bizonytalan világban. Nem szükséges különösen nagy dolgot végrehajtani, csak sugározni kell az emberi szeretet apró fényét, majd hagyni, hogy Isten munkálkodjon.
A szentség evangéliumi megközelítésének a legegyszerűbb és leggazdagabb definíciója a nyolc boldogságról szóló tanítás. Boldogok mindazok, akik rácsodálkoznak az életre. A főpásztor egy dolgot emelt ki: „Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni” (Mt 5,9) és felhívta a figyelmet, hogy ez most, mindenszentek ünnepén különösen megjelenik: „Nem tudom megfigyeltük-e, hogy ilyenkor kicsit békésebbek vagyunk. Amikor oda állunk a sírhoz és az elhunytainkra gondolunk, többet nézünk 1-1 gyertya fényébe és ilyenkor megbékél az ember szíve. Jézus azt akarja, hogy az Ő békéje legyen bennünk, mert ez a szeretetünk feltétele. Ha nincs béke, nincs szeretet. Ez egy egyensúly, ami nem azt jelenti, hogy minden tökéletes, hanem hogy ott van a szeretet az önmagammal és embertársammal való kapcsolatban a szívemben.
Talán mindannyiunknak van olyan sírunk, amihez ha odamegyünk – fizikailag vagy lélekben – úgy érezzük, hogy általa egy kicsit jobbá leszünk. Ennyit kér tőlünk az Úr: teremtsünk békét a szívünkben és ez teremjen szép szeretetet, hogy akik velünk élnek jobbá váljanak. Olyan legyen ez a szeretet, hogy akik majd megállnak a sírunknál azt érezzék, hogy ő valóban nagyon szeretett és én most ettől több, erősebb és boldogabb vagyok.”
Püspök atya imádságában így szólt Istenhez: „Uram, a Te békéd nem e világ békéje, mert ez a béke nem csak a bőségé, de a szegénységé is. Nem csak a békében, a csöndben ragyog, hanem a viharban, hányattatásban, tomboló zajban és nyugtalanságban is jelen van. Add Uram, hogy higgyek abban, hogy akár a lelkemben vannak ezek, akár a körülöttem levő világban, Te ott alszol lelkem sajkája mélyén, csodálatos békében és biztonságban. És ha Te nyugodt vagy, én is lehetek nyugodt. Izgalomtól, aggodalomtól, lelki fölborultságtól mentesen békés. Add meg nekem Uram, Isten gyermekeinek ezt a békéjét; ezt a kimozdíthatatlan Istenbe gyökerezést; ezt az akartodban való föltétlen bízást és megnyugvást; a szeretetnek ezt az ingadozás nélküli áldozatát.”
A szentmise második felében a feltámadt Krisztust jelképező húsvéti gyertya előtt emlékeztek meg az elhunyt testvérekről. Az élők és holtak világát a feltámadt Krisztus köti össze. Ő a világosság, aki utat mutat nekünk, a földi élet zarándokútjukat járó híveknek az ég felé; elhunyt testvéreinknek pedig fényeskedik, mint örök világosság. Ezért a halottakra való emlékezés nem csak gyász és szomorkodás, hanem átcsillan rajta az örök életbe vetett hit.
Fotó: Hegyi László
