Loyolai Szent Ignácot méltán tartják a külsőségekből lényünk mélye felé tartó zarándoklás figyelemreméltó alakjának. A nyomdokain fizikailag is elinduló négy fiatal vándorútját spirituális vonatkozásában is megismerhetjük a filmból.

Úton lenni életforma, példaképek nyomdokain járni pedig személyiségünk kibontakoztatásának egyik legbiztosabb pillére. Pécsett az Uránia moziban lehet megtekinteni a filmet elsőként 2021. december 1-jén, szerdán, 18:00-kor.

A Szent Ignác útja gondolatébresztő külső és belső utazás, mely az élet igazi kalandját, az útkeresést és önmagunk megtalálásának lehetőségét kínálja. A spanyolországi történelmi helyszíneken forgatott 90 perces dokumentumfilm közelről, személyes hangvételű elbeszéléssel, érzékenyen mutatja be, hogyan válik egy zarándoklat életváltoztató úttá.

A filmben szereplő négy fiatal zarándok lelkigyakorlatát az úton egy spanyol jezsuita lelki vezető – José Luis Iriberri SJ – kíséri, aki egyben a nézők lélek-útikalauzává is válik.

A zarándokok Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának nyomában járnak, aki népszerűséget hajszoló katonából vált lelki vezetővé, és aki 500 évvel ezelőtt elsőként tette meg a ma már Camino Ignacianóként ismert, Loyolától Manresáig tartó, 640 km-es életváltoztató útját.

Tolvaly Ferenc filmje először mutatja be az út spirituális és vizuális szépségeit. A filmbemutatót követően közönségtalálkozó lesz (moderátor: Hegyi Kevin).

Jegyvásárlás: Közönségtalálkozó Tolvaly Ferenccel (kultik.hu)

Forrás: Aktuális filmek - Szent Ignác útja - Közönségtalálkozó Tolvaly Ferenccel és Balázs Zsuzsával - Kultik Pécs - Uránia Mozi (pecsimozi.hu)

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség