2021. november 27-én, szombaton 17:00 órakor a Széchenyi téren, Pécs városának adventi koszorúján az első gyertyát Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek, metropolita gyújtotta meg.

Kocsis Fülöp ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy a görögkatolikus adventi koszorún hat szál gyertya ég, ugyanis a görögkatolikus egyház az ősi hagyományt követve negyven napon át készül a karácsonyra, s ez hat vasárnapot ölel fel.

Kocsis Fülöp hangsúlyozta, hogy ez a karácsonyi böjtnek nevezett bűnbánati időszak az egész testet bevonja az adventi várakozásba. Az ekkor vállalt lemondás ősi tapasztalat szerint segíti a lélek állapotát hozzáigazítani karácsony titkához. Az Isten születésére való várakozásnak ugyanis nem csupán gondolatainkat és érzelmeinket, hanem egész testünket is át kell járnia. Jézus Krisztus kiüresített állapotban érkezett közénk, elhagyta isteni dicsőségét, lecsupaszította önmagát, s az emberhez hasonlóan kiszolgáltatott csecsemőként született. Az igazi adventben erre a nagy titokra kell fókuszálnunk, s testünket és lelkünket Isten érkezésére készítenünk.

Ezt követően a főpásztor egy karácsony éjszakáján felcsendülő görögkatolikus éneket énekelt el, majd meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség