Advent első hetének csütörtökén Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.
A roráté szentmise homíliáját teljes egészében közöljük:
Krisztusban kedves Testvéreim!
Két gyönyörű szentírási részt hallottunk, az olvasmány és az evangélium egyetlen szóval foglalható össze, s ez pedig – ami az életünknek talán legeslegfontosabb meghatározói közé tartozik, s amit ez a világ teljesen elveszített, kicsúszott a világból, a kezünkből, a szívünkből – a bizalom. Bízzatok az Úrban! Tettekre váltani, meghallgatni vagy azt mondani, hogy megyek tovább, ez is tulajdonképpen a bizalom. Bízom benne vagy sem. És ebben a világban most a kereszténységnek valami hihetetlen gazdag üzenete van, mert egyébként a szíve legmélyén mindenki vágyik erre. Mindenki szenved tőle, legjobban úgy jelenik meg, hogy szenvedünk tőle. Nem bízom benne. A fiatalok különösen érzékenyek erre, és érzik, hogy találkozom valakivel, rácsodálkozok valakire, ott a kérdés: Bízhatok benne? Valakivel le akarok ülni beszélgetni… Bízhatok benne? Elindulok egy hivatásnak az útján… Bízhatok benne? Mert már olyan sok oldalról elveszítettem a bizalmat, csalódtam, összetört, nem tudok vele mit kezdeni… Vissza kell nyerni, és vissza kell adni! Senki nem fogja megtenni helyettünk. Sem bennünk, sem ebben a bizalomvesztett világban. A sötétségnek nagyon sok oldala van. A sötétség nagyon sok oldalon jut be az ember, a család, a közösség szívébe. És ez az egyik: a bizalomvesztés. S ha már nem bízom a másikban, nem bízom a jövőben, Istenben, magamban, akkor nagy lett a sötétség, és zavarodott a szívem. S belém költözik a félelem, és már üres minden. Szeretet-akarás, szeretetvágy.
Ez a mai reggel ebben erősítsen bennünket. Először is hinni, hogy az Isten ma ugyanolyan gyönyörű jót és szépet akar, mint a teremtés első pillanatában. Amikor azt mondta: Legyen! És látta Isten, hogy jó. Megálmodta ezt a világot, megálmodott külön-külön bennünket, s azt mondta: Legyél, akarom, hogy éljél! Bízom benned! S ez az első. Azért élek, azért vagyok ebben a világban, mert Isten bízik bennem. Az életünkben volt már olyan, amikor úgy megdobbant a szívünk, hogy: Ennyire bízik bennem? Mekkora erőt adott, mekkora biztonságot egy ember, egy másik valaki. Isten így bízik bennem.
A másik, hogy akkor bízzak magamban. Csalódtam magamban éppen eleget. Nem baj. Isten újra és újra bízik benne, és ez az advent erre egy kiváló alkalom, hogy a szívem legmélyén ezt az erőt, ezt a világosságot, ezt a biztonságot leporoljam, letisztítsam, s ragyogjon, hogy mégiscsak lehet bízni. S ha bízom Istenben, bízom magamban, akkor elkezdek bízni úgy embertársaimban, hogy bennük is tisztuljon ez a világosság, ez a fény. Ahogy majd a gyertyák fénye egyre több, egyre gazdagabb lesz, ebben a világban most így gyulladnak majd a szívek általunk és velünk. Ne várjunk tovább, ne halogassuk! A bennünk bízó isteni szeretetről van szó, hogy bennem, általam és velem ezt a világot bizalmasabbá, gazdagabbá, teljesebbé tudja tenni felé, önmagunk és egymás felé. És akik már tudnak bízni Istenben, azok meg így üljenek le, mint itt a zenészek – nagyon boldog vagyok, hogy itt vagytok, és nagyon örülök ennek a gyönyörű szolgálatnak – bíznak egymásban, hogy akkor fog belépni, amikor kell, és azt fogja játszani, amit kell. S ebből van egy dallam, ebből van egy harmónia. A világban is ezt kell megélnünk. Ehhez adjon az Úr mindnyájunknak elég fényt, erőt, kegyelmet. Kérjük ezt a bizalmat!
A Boldog Brenner János Antióchia Közösség zenei szolgálat közben
Fotó: Hegyi László
