Tíz éves múltra tekint vissza, hogy a Pécsi Egyházmegye hivatalaiban, plébániáin, intézményeiben dolgozó munkatársaknak és szolgálattevőknek, valamint az egyházmegye területén működő szerzetesrendek képviselőinek hangversennyel kedveskedik a Püspöki Hivatal.

Idén a születésének 210. évfordulóját ünneplő magyar zeneszerző, az egyházzene egyik jelentős újítója, Liszt Ferenc emléke előtt tisztelegve rendeztek komolyzenei koncertet december 18-án Pécsett, a Kodály Központban. 

A rendezvényen jelen volt Felföldi László pécsi megyéspüspök, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök és Máger Róbert püspöki irodaigazgató, valamint az egyházmegye papjai.

Kovács Szilárd orgonaművész, a Pécsi Székesegyház zeneigazgatója, a Pécsi Tudományegyetem oktatója a rendezvény házigazdájaként köszöntötte mindazokat, akik elfogadták a meghívást, ahogy fogalmazott „a várakozás és a hála ünnepére”. Köszöntőjében elmondta, "az adventi időszak végéhez közeledve szívünk-lelkünk eltelik várakozással, ezért kiváló alkalom ez az este arra is, hogy az elhangzó zeneművek harmóniái, a versekben megfogalmazott gondolatok segítségével szívünket is megnyissuk, és befogadjuk azt az ajándékot, melyet az Úr adott nekünk a művészetek által.

A mai este ajándék az egyházmegye munkatársainak mindazért a szolgálatért, mely oly sok embernek ad reményt a mindennapokban. Ez a szolgálat döntés a cselekvésre akár nehéz körülmények között is, mely bölcsességet, alázatot és együttműködést kíván minden szolgálattevőtől, kinek-kinek a maga területén.”

Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntőjében - méltatva és megköszönve az egyházmegye világi szolgálattevőinek oly értékes és fáradhatatlan munkáját -  a személyes találkozás, az együttlét, a közösségben, együtt megélt ünneplésnek az erejére hívta fel a figyelmet. A főpásztor rámutatott arra a sok-sok emberi tehetségre, amelyek mint kincsek rejtekeznek vagy éppen ragyognak egyházmegyénk közösségeiben, ahogyan az est fellépői is kivétel nélkül a Pécsi Egyházmegye nagy családjának és valamely közösségének tagjai.

A hangversenyen a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórus és a Schola Cantorum Sopianensis együttes előadásában csendültek fel Liszt művei Jobbágy Valér Liszt-díjas karnagy vezényletében. Közreműködött Boros Mihály zongoraművész, Megyimóreczné Schmidt Ildikó zongoraművész, Fodor Gabriella zongoraművész. Az est fellépői között voltak a Pécsi Egyházmegye valamely oktatási intézményének egykori, illetve jelenlegi diákjai: Lekics Mátyás Jenő, Fejér Benedek és Tamás Olivér, akik versmondásukkal tették színessé az estét.

A koncert zárásaként a fellépők és a meghívottak együtt adtak hálát az elmúlt időszak kegyelmeiért és gyümölcseiért, valamint a találkozásból erőt merítettek az előttük álló időszak feladatainak elvégzéséhez.

A szervezők köszönetüket fejezik ki Pécs Megyei Jogú Város vezetésének, hogy támogatásukkal ebben az évben is a Kodály Központban ünnepelhettek, továbbá a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. munkatársainak a készséges együttműködésért.

Külön köszönet Kovács Szilárdnak, a Pécsi Székesegyház zeneigazgatójának a rendezvény megálmodójának és életre hívójának, valamint a Püspöki Hivatal munkatársainak az est sikerében való közreműködésért.

Fotó: Fülöp Attila

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség