Advent negyedik hetének csütörtökén Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.
A roráté szentmise homíliáját teljes egészében közöljük:
Krisztusban kedves Testvéreim!
Adventi reggelre a mainál gazdagabb és mélyebb üzenetet nehezebb lett volna találni: Keresztelő Szent János névadása, és ahogy az előzetes kiírási rend szerint követtük, van egy gondolat, a párbeszéd, ami mellé odatenném a kapcsolatot. A kettő együtt, amiben mindig zavar támad. Életünk legnagyobb nyomorúsága, hogy ha nem vagyunk jó párbeszédben, akkor nem vagyunk jó kapcsolatban egymással. Lehet, hogy egymás mellett élünk, lehet, hogy nagyjából minden rendben van, de hiányzik valami. Ez a párbeszédnek a zavara. Ilyen zavarról olvasunk a mai evangéliumban is.
Mi történik Zakariással? Nagyon jó kapcsolatban van az Istennel, áldozatot mutat be. Ő egy kiválasztott, aki különleges ajándékot kapott Istentől, ő mehet be áldozatot bemutatni. Isten azt mondja neki, Zakariás, lesz egy fiad és Jánosnak kell nevezni. Zakariás pedig elveszíti a kontaktot. Azt mondja, két zavar van, Uram, az egész rendszerben. Az egyik, hogy vén és öreg vagyok, a másik, hogy ha lenne is gyermekem, egy férfi a saját nevét adja a fiának... Abban a kultúrában ez rendkívül fontos volt. A zavar miatt a kettő együtt nem működik. Zakariás pedig megnémul. Elveszíti a párbeszédet, elveszíti a kapcsolatot Istennel, önmagával és embertársaival. Nem tud beszélni.
Ez a mi legnagyobb nyomorúságunk, hogy nem tudunk jól beszélni. Nem tudunk a hitről, az istenélményeinkről, a megélt szeretet-győzelmeinkről beszélni, mert valahol összetörtünk. Ez a személyes felelősségünk, ebben nincs másnak része, ehhez nincs másnak köze. Sem családtagnak, sem hitvesnek, sem papnak, még a püspöknek sem, senkinek, mert az enyém. Zakariás ott áll az oltárnál és azt gondoljuk, hogy abban a kultúrában annál közelebbi kapcsolat az Istennel nem létezhetett. A kapcsolatot ott veszíti el, hogy nem hallgat az Istenre. Közben mit tesz Mária és Erzsébet? Gondoljunk a Magnificatra, Mária hálaadó énekére. Boldogan ujjonganak, csacsognak, hogy milyen boldogok. Boldog vagy, mert hittél… Miért? Mert ami történik, teljességgel lehetetlen. Fogalmam sincs, hogy fogok vele megbirkózni, de az Isten így mondta, ezt ígérte, ezt adta, akkor beszéljünk vele. Ezért ment Mária Erzsébethez, hogy az Istennel való párbeszédet felerősítse, rendbe rakja a szívében. Erzsébettel, a bölcs öreggel, a tapasztalttal, aki ugyanúgy megéli a rendkívüli istenélményét.
Az ember élete, az egész teremtett világ léte, titka, mélye a kapcsolat. Csak mi emberek tudjuk ezt, érezzük. Az anyagi világ titka is a kapcsolat. Ha lenne most itt egy fizikus, tudna erről előadást tartani. Ahogy körülöttünk a levegő, vagy itt ez a márvány ugyanúgy anyagból van, csak a kapcsolatuk más. Más a szerkezetük, de a lényegük teljesen ugyanaz.
Az életem a kapcsolaton, a párbeszéden, a jelenléten múlik. A fiatalok még tanulják, keresik, hogy jelen kell lenni, nézni kell, keresni kell, hogy ki az, akivel kapcsolatban leszek, akivel érzem, hogy a szívem, a lelkem, a gondolkodásmódom, a gazdagságom, az értékrendem azonos. De ehhez előbb keresnem kell a párbeszédet, a kapcsolatot és egyszer csak azt mondom, hogy ez az, ebből lesz család, ebből lesz otthon, ebből lesz jövő és elindulunk.
Karácsony, amikor Isten egészen közel jön hozzánk, gyermekként. Nem véletlen, hogy megérinti a szívünket, életünket. Nagyon nehéz emellett csak úgy elmenni. Mert egy gyermek, figyeljük meg baráti körben, közösségben, olyan kapcsolatot teremt velünk, ami mindent áthidal. Nem mi teremtjük, nem mi kezdeményezünk. Ő. Bár lehet, hogy nem mond semmit. Lehet, hogy alszik, lehet, hogy sír, lehet, hogy rám mosolyog, de magával visz. Elkezdődik egy nagyon mély, nagyon bensőséges kapcsolat és Isten ezt akarja, erre vágyik, így kezdi, és mindig megújítja. Persze kétezer évvel ezelőtt született, de ezen a karácsonyon is ilyen tisztán, ilyen félreérthetetlenül, ilyen őszintén akar velünk kapcsolatba lépni: Nézz már rám, vegyél már észre! Itt vagyok, engedd már el a szívedet, hogy találkozzunk és kezdjünk el egy igazi párbeszédet, egy igazi kapcsolatot. Ha ezt magunkkal, és Istennel is elkezdjük, akkor ennek a gyümölcséből embertársaink, családtagjaink bőkezűen, túlcsordulóan fognak részesülni.
Elkezdődött egy párbeszéd. Ne engedjük el, ne engedjük, hogy ne történjen meg. Mikor megszólít valaki, nagyon fáj a szívem, amikor azt mondom neki, hogy ne haragudj, most ne, nagyon sietek… Most ne siessünk, ha megszólítanak és érzem, hogy van egy üzenet, egy gondolat. Ha Isten itt akar engem megszólítani, ne ijedjek meg, mint Zakariás, ne némuljak meg, hanem lendüljön át a szívem, mint Erzsébeté és Máriáé és akkor olyan csodát, olyan szépséget fogok megélni, ami mindent felülmúl. Akkor elindulok a hitnek, az istenszeretetnek, az embertársaimmal, családtagjaimmal való kapcsolatnak szép és gazdag útján. Ebből születik a szeretet, a béke és az életünk nagy-nagy tápláló ereje, a teremtett ember, az Istennel kapcsolatban levő ember öröme és biztonsága ebben a világban.
A Néri Szent Fülöp Antióchia Közösség zenei szolgálat közben
Fotó: Hegyi László
