Gondolkodott már azon, hogy mit jelent az Ön számára egy falat kenyér? Ahányan vagyunk, annyiféle választ adnánk erre az egyszerűnek tűnő kérdésre. Versegi Beáta Mária szerzetesnővér Punya – Egy falat kenyér című könyve által ihletett, az esztergomi Keresztény Múzeumból érkezett, drámapedagógia foglalkozás keretében is megtekinthető kiállítás meghosszabbított határidőig, 2022. április 30-ig látogatható (keddi napok kivételével) naponta 10.00-17.00 óra között a Dóm Kőtárban.

A kiállítás életre keltésének ötlete Versegi Beáta Mária, a Nyolc Boldogság Közösség szerzetesnővére mély, belső hívásra megírt Punya – Egy falat kenyér című könyvéből származik, amelyben egy cigány család életén keresztül léphetünk be az evangéliumi eseményekbe.

A történet középpontjában Jézus áll, aki mindnyájunkat megszólít nemzetiségre, korra való tekintet nélkül. A történet szereplői átélik Jézus közelségét és elmesélik, milyen volt a Mesterrel való találkozás.

A történetet kísérik és kiegészítik Ráczné Kalányos Gyöngyi, a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetettje, roma származású naiv grafikus és festőművész élettel teli képei, amelyek az esztergomi Keresztény Múzeumból kölcsönzött kiállítás keretében meghosszabbított határidőig, 2022. április 30-ig tekinthetőek meg (keddi napok kivételével) naponta 10.00-17.00 óra között a Dóm Kőtárban.

A történet feldolgozásához - előzetes jelentkezés alapján - drámapedagógiai foglalkozás is igénybe vehető, amely a szerepeken keresztül motiválja és közelíti a résztvevőt a festmények világához, a cigánysághoz és Jézushoz. A foglalkozás 6 év fölött minden korosztály számára ajánlott, időtartama: 2 óra.

A foglalkozásokra előzetes bejelentkezés és időpontegyeztetés szükséges. Kapcsolat: Hoffmanné Toldi Ildikó, telefon: +36 30 363 8749.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 május
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Pünkösd - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 06. 05. -
Gyalogos zarándoklat a papi hivatásokért:
Mecseknádasd - Pécs -
2022. 06. 17. -
Úrnapja - Ünnepi szentmise és körmenet:
Pécsi Székesegyház -
2022. 06. 19. -

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség