Az ökumenikus imahetet, azaz a keresztények egységéért tartott imanyolcadot idén január 16 - 23. között rendezik meg, melynek keretében minden nap, de más-más helyszínen vehetnek részt közös istentiszteleten a Krisztus tanítását közvetítő egyházak hívei. Pécsett a nyitó istentiszteletet január 16-án, vasárnap 16.00 órai kezdettel tartják a Kertvárosi református templomban, ahol igét hirdet Szép Attila püspöki helynök, a Pécsi Székesegyház plébánosa. A záró alkalmat január 23-án tartják a Pécsi Székesegyházban, ahol Felföldi László püspök hirdet igét.

Az imahét anyagát ebben az esztendőben közel-keleti keresztény testvéreink állították össze, akik Máté evangéliumából választották a központi igehelyet: „Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat” (Mt 2,2). A szervezők szándéka szerint az imahét vezérfonala alapján a napkeleti bölcsek történetének egy-egy mozzanata jelenik meg a hallgatóság előtt nyolc napon keresztül, melynek legfőbb üzenete, hogy Isten Jézusban közölt megváltó szeretete egyetemes, ő az egész világ Megváltója. A messze napkeletről is jönnek őt imádni, de arra buzdítanak, hogy jöjjünk hozzá, higgyünk őbenne mi is, akik nyugaton élünk, vigyük el neki hálaadásunk ajándékait hitben, reménységben, szeretetben, mert erre vár a világ - olvasható az imahét füzetében.

Az ökumenikus imahét országos ünnepi nyitó istentisztelete január 16-án, vasárnap 18 órakor lesz Budapesten a Deák téri evangélikus templomban, ahol szentbeszédet mond Dr. Erdő Péter bíboros és igét hirdet Balog Zoltán református püspök.

AZ ÖKUMENIKUS IMAHÉT PÉCSI PROGRAMJA 2022-BEN:

Január 16. vasárnap 16 óra, Kertvárosi református templom
Igét hirdet Szép Attila római katolikus püspöki helynök, székesegyházi plébános.

Január 17. hétfő 18 óra, Görögkatolikus templom
Igét hirdet Hajduch-Szmola Patrik evangélikus lelkész.

Január 18. kedd 18 óra, Evangélikus templom
Igét hirdet Lettner Gábor pünkösdi lelkész.

Január 19. szerda 18 óra, Gyárvárosi római katolikus templom
Igét hirdet Nagy Zoltán Csaba református lelkész.

Január 20. csütörtök 18 óra, Baptista imaház
Igét hirdet Zajácz Gábor görögkatolikus parókus.

Január 21. péntek 18 óra, Belvárosi református templom
Igét hirdet Nagy Norbert római katolikus plébános.

Január 22. szombat 18 óra, Pünkösdi gyülekezet imaháza
Igét hirdet Macher Tivadar baptista lelkész.

Január 23. vasárnap 16 óra, Pécsi Székesegyház
Igét hirdet Felföldi László római katolikus megyéspüspök.

Az istentiszteletek alkalmával a híveknek idén a koronavírus árváit lesz lehetőségük pénzadománnyal támogatni a Regőczi István Alapítványon keresztül.

A 2022-es ökumenikus imafüzet itt tölthető le.

Grafika: Pixabay

Pécsi Egyházmegye

 

 

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Szállást keres a Szent Család - Misztériumjáték Pécs belvárosában:
-
2024. 12. 21. - 2024. 12. 21.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség