A Pécs-Gyárvárosi Római Katolikus Templom adott otthont az ökumenikus imahét negyedik napján az istentiszteletnek 2022. január 19-én. Nagy Zoltán Csaba református lelkész hitünk megvallására buzdított igehirdetésében.
Az istentiszteleten elhangzottak válogatott részek Micheás próféta könyvének ötödik fejezetéből. Nagy Zoltán Csaba református lelkész (a cikk végén szereplő képen balról a második) a Lukács evangéliumának tizenkettedik fejezetéből származó versekre építette fel igehirdetését.
Gondoljuk át, mit válaszolnánk, ha pisztolyt szegeznének a fejünkhöz, és ahhoz, hogy ne húzzák meg a ravaszt, "csak" annyit kellene tennünk, hogy megtagadjuk Jézus Krisztust. Ha megtagadjuk, akkor nyugodtan élhetünk tovább háborítatlanul, ellenkező esetben viszont lelőnek. Vajon mit válaszolnánk? Győzködnénk magunkat, hogy végülis azzal, hogy kimondom "Nem ismerem Őt", még belül nem változik meg semmi, attól én még hiszek. Péter is megtagadta Mesterét, neki később még volt alkalma helyrehozni a dolgot. Nekünk is lesz majd, úgysem jön még vissza Jézus ítéletet tartani. Utóbbi okoskodás alapvetően hibás, hiszen azt az időpontot még a Fiú sem ismeri, csak az Atya, bármikor bekövetkezhet. Máté evangéliumában azt olvassuk: "Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt." (Mt 10,32-33). Tehát Jézust megtagadni az emberek előtt, nem csupán egy kijavítható melléfogás. Amikor eljön az idő, legyünk készen arra, hogy megvalljuk Megváltónkat az emberek előtt.
Ez az idő nincs már messze. Mi olyan körülmények között élünk, ahol Jézussal való kapcsolatunk, hitünk megvallása még nem jár negatív következményekkel. Még nem! Ha körülnézünk a világban, egyre több helyen - köztük Európában is - jár komoly, egzisztenciális következményekkel, ha valaki megvallja Jézust. Az Egyesült Államokban egy mentős az előtte haldokló férfinak Jézusról beszélt, aki elfogadta tőle a kezébe adott kis keresztet, és megnyugodva halt meg. A halott feleségének nem az volt később a legnagyobb gondja, hogy miért nem tudták megmenteni, hanem az, hogy miért pont Jézusról beszélt a hívő mentős a haldoklónak. Gondoljunk arra a finn politikusra, aki az interneten a Bibliából idézett, aminek követeztében beperelték, és a bebörtönzését is kilátásba helyezték. Azt mondták rá, hogy a közbéke ellen izgat, amikor a Biblia igazságával érvelt. Gondolhatunk a közel-keleti keresztényekre is, akiknek templomait lerombolják, akik életüket kockáztatják minden egyes alkalommal, amikor elmennek istentiszteletre.
Ne féljünk a megpróbáltatásoktól, az Isten velünk van. A református közösségünkben is vannak ma is olyanok, akiket a halál torkából mentett meg és hozott vissza az Isten. Isten ma sem kisebb vagy gyengébb, mint Jézus idejében. Valamikor a keresztény felekezetek egymásra is gyanakvással, ellenségként tekintettek. A huszadik század végén, a huszonegyedik elején világossá vált, hogy sokkal kisebbek a különbözőségek közöttünk, tanításunkban, hitünkben, mint a világ nem hívő része, akik egyre ellenségesebben viselkednek velünk szemben, és mi köztünk. Vagy együtt imádkozunk, és közösen összetartva megmaradunk, vagy elveszünk. Az Isten velünk van.
Legyünk tehát készen, mint az okos szüzek az evangéliumban, arra, hogy megvalljuk Jézust az emberek előtt, hogy bemehessünk a Bárány lakomájára, hiszen nem ismerjük sem a napot sem az órát.
Az istentisztelet végén a lelkipásztorok egyenként megáldották az egybegyűlteket.
Fotó: Hegyi László
Pécsi Egyházmegye
