A Pécsi Egyházmegye és a Baranya Megyei Önkörmányzat alkotta konzorcium 135 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósította meg a Duna–Dráva Nemzeti Park területén található püspökszentlászlói arborétum felújítását. A munkálatokat közel 3 év alatt végezték el.

A támogatás felhasználásával az arborétumban infrastrukturális fejlesztések valósultak meg, bővítették az ott működő oktatási épületet, továbbá restaurálták a park területén található kastélyhoz és templomhoz tartozó kisépítészeti tárgyakat: oltárszekrényt, szobrokat, szószékeket, padsorokat, imazsámolyokat. Felújították és térkőburkolattal látták el az arborétum sétányait, a bemutató- és túrautakat, valamint tölgyfakerítést és kaput építettek. A fejlesztés keretében az oktatási épületben megvalósuló kertészeti oktatás, sport- és kézműves foglalkozások, előadások, kihelyezett tanórák támogatására ismeretterjesztési eszközöket, valamint taneszközöket és bemutatóanyagokat vásároltak. 

A projekt átfogó célja volt, hogy a fejlesztés a Püspökszentlászlói Arborétum turisztikai lehetőségeit úgy erősítse, újítsa, illetve tartsa fenn, hogy az egyaránt vonzó lehessen az öko-, a vallási-, az ismeretterjesztő-, illetve az aktív turizmus kedvelői számára is.

Korabeli iratok szerint Esterházy László Pál püspöksége idején (1780-1799) már szökőkút állt a kastély előtt, a réten pedig egy halastó terült el. Hetyey Sámuel püspök a 19. század végén hat katasztrális hold megvásárlásával kibővítette, majd alácsöveztette a területet, hogy minden pontját egyenletesen lehessen öntözni, melynek érdekében egy ciszternát is létesítettek. Különleges növények és fák telepítésével arborétumot alakíttatott ki az akkori püspöki főkertész, Hrban Ferenc vezetésével. A kastély elé egy Zsolnay-szökőkutat állított, és számos fenyőfajtát is telepíttetett a kertbe. Később Zichy Gyula püspök hozta létre a vadasparkot, ahol őzeket, majd 1913-tól dámvadakat tartottak. Ekkortájt készülhetett el a tekepálya és a szabadtéri úszómedence is. A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő, a Mecsek legmagasabb csúcsa, a Zengő lábánál fekvő püspökszentlászlói arborétum területén ma kb. nyolcvannégy fa- és cserjefajta található a világ minden részéből.

A püspökszentlászlói kastély és arborétum 2022. március 15-ig téli nyitva tartási rend szerint üzemel; a téli időszakban csak a kastély látogatható csoportos regisztráció mellett. A tervek szerint 2022. március 15-től a kastély mellett az immár megszépült arborétum is látogatható lesz a nagyközönség számára.

Fotó: Wikipédia

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 május
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Pünkösd - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 06. 05. -
Gyalogos zarándoklat a papi hivatásokért:
Mecseknádasd - Pécs -
2022. 06. 17. -
Úrnapja - Ünnepi szentmise és körmenet:
Pécsi Székesegyház -
2022. 06. 19. -

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség