A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Katolikus Óvodában is megemlékeztek Urunk bemutatásáról, valamint Szent Balázs püspök és vértanú emléknapjáról. Az óvodások gyertyaszentelési szertartáson vettek részt, majd pedig balázsáldásban részesültek február 3-án a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban. Hernesz Barbara óvodapedagógus beszámolóját közöljük.

„Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogány megvilágosításra, és dicsőségül népednek, Izraelnek” - szólt az öreg Simeon, amikor a Jeruzsálemi templomban Mária karján meglátta a kis Jézust. Ennek az evangéliumi történetnek a képi megjelenítésére csodálkozhattak rá az óvodások, amikor a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban gyertyaszentelésen vettek részt.

Az óvoda mindennapjaiban már az ünnepet megelőző időszakban középpontba került a fény, a világosság. Kett-módszer szerint készített padlóképes foglalkozások keretében ismerkedtek Lukács evangéliumával, éneket, imát tanultak. Az óvodapedagógusokkal közösen ünneplőbe öltöztették a kis gyertyákat. A templomban óvodalelkészünk, Péter atya a közénk jött világosságról beszélt, majd megáldotta a gyertyákat.

Közös ének és imádság után Szent Balázs püspök és vértanú gyógyító szeretetére emlékezve torokáldásban is részesült közösségünk minden jelenlévő tagja. A nap végén, az ünnep zárásaként, a gyerekek hazavihették otthonaikba a megszentelt gyertyákat, Jézus szeretetének fényét.

Fotó: Szent Mór Katolikus Óvoda

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 augusztus
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 08. 17. - 2025. 08. 17.
KOVÁSZ - A Pécsi Egyházmegye családi fesztiválja Pécsett:
-
2025. 08. 20. - 2025. 08. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség