Asztalos Gábor Tamás akolitus. 42 éves, házas, öt gyermek édesapja. Világi munkáját tekintve mozdonyvezető. Hittudományi végzettsége szerint teológus-lelkipásztor. A Katolikus Egyház hét szentsége közül az egyházi rend első fokozatának felvételére készül. Felföldi László megyéspüspök február 19-én állandó diakónussá szenteli a Pécsi Egyházmegye szolgálatára. Asztalos Gábor Tamást a szentség felvétele előtt néhány nappal kérdeztük családról, hitről, szolgálatról és elköteleződésről.

Pécsett született, de nem itt nőtt fel. Felnőttként tért vissza szülővárosába, ahol aztán családot alapított. Melyek voltak a leginkább meghatározó állomások az életében?

Születésem után a szüleimmel egy rövid paksi kitérő után Budapestre költöztünk. Vallástalan családban nőttem fel, kapcsolatom a kereszténységgel sokáig csak felületes maradt, Jézusról is csupán anyai nagymamám történeteiből hallottam, akit szerzetesnővérek tanítottak. A nála töltött idő, nyaralásaim kedves élménye volt, amikor végiglátogattuk Pécs templomait. Különösen a székesegyházban szerettem időzni. Féltve őrzött kincsem, és egyben első imakönyvem Szunyogh Ferenc 1938-as kiadású latin-magyar misekönyve, melyet a nagymamámtól kaptam. A vidékre való visszaköltözésben meghatározó volt a természet szeretete, „panel-gyerekként” a kertes ház iránti vágyakozás. 2006-ban megnősültem, mostanra öt gyermek édesapja vagyok. Úgy gondolom nekik is hasznos és örömet szerez, ha háziállatok veszik körül őket, és megismerik a háztáji gazdálkodás lehetőségeit.

Mi vezette Önt a diakonátusi szolgálat útjára? Egyetlen megtapasztalásról, vagy inkább fokozatos ráébredésről beszélhetünk?

Felnőtt megtérő vagyok, de az egyházi szolgálatra hívás már a középiskolától kezdve vissza-visszatért, amikor először kezdtem érdeklődni a természetfeletti iránt. Elsőként a kereszténységgel ismerkedtem, utam különböző kis magyarországi felekezeteken keresztül vezetett – szűkülő körökben – a Katolikus Egyház felé. Miután több kis gyülekezetnek is aktív tagja voltam és tanúja lettem további részekre szakadásuknak, figyelmem egyre jobban oda irányult, ahová nem mindig és talán nem tudatosan, de vágytam. Ahogy részletesen megismertem a katolikus hit tanítását, úgy éreztem, az igazi helyem itt van. 2013-ban beiratkoztam a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolára, és mellette a plébániai közösségben is hamar megtaláltak a szolgálatok. A diakónusi hivatás lehetősége is akkor merült föl először.

Kik voltak azok a lelkipásztorok, egyházi szolgálattevők, akik hatással voltak hivatása kibontakozásában?

Megbízatásaimat elsőként Lankó József alsószentmártoni plébánostól kaptam, aki megmutatta számomra az irányt, és megadta a kezdőlökést is elhatározásomnak. Sokat köszönhetek Nyúl Viktor pasztorális helynök atyának, aki még magyarszéki plébánosként és egyben teológia tanáromként igazgatta utamat a hivatás felé. Később Antal Géza atya munkatársaként szereztem tapasztalatokat, aki a Hosszúhetényi Plébánia lelkipásztori munkatársi feladatainak igazgatásával bízott meg. De itt mondanék köszönetet előző és mostani főpásztoromnak, főiskolai tanáraimnak, valamint a Váci Egyházmegye és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által közösen működtetett diakónusképző, a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet oktatóinak, és nem utolsó sorban azoknak a diakónus testvéreknek, akikkel együtt formálódtunk az említett képzésen.

AGT3

A Pécsi Hittudományi Főiskola és a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet meghatározó alma maternek bizonyultak. Mi az, amit ott töltött időből munícióként magával hoz?

2019-ben szereztem teológus-lelkipásztor diplomát a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hatéves képzésében. Szakdolgozatomat liturgikus teológiai témában írtam. Az abban az időszakban szerzett széleskörű ismeretek nagy segítséget jelentettek, amikor kikerültem a „mélyvízbe”. Emellett nagy ajándéknak tartom azt is, hogy az ezt követő – már említett – diakónusképzés egy igazi, egyházmegyék közötti intézmény, ahol az ország különböző pontjain élő testvérek tapasztalataival gazdagodhattunk, miközben a bentlakásos hétvégéken összetartó közösséggé formálódtunk. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és segítjük egymást, amiben tudjuk.

Hogy gondolkodik a diakónusszentelésről? Hogy érzi magát még a szentelés előtt, de már a lelkigyakorlat után?

A koronavírus járvány miatt abban a helyzetben vagyok, hogy többlet időt kaptam a felkészülésre, mivel a 2020. október 25-i szentelési misén nem tudtam részt venni, mert családostól hatósági karanténban voltunk. Az előkészület részeként így két nagyon tartalmas lelkigyakorlaton is részt vehettem azokkal a testvérekkel, akikkel két évig egyébként is együtt készültünk a diakónusi szolgálatra. Az a szolgálat, amit egy lelkipásztori munkatárs külön püspöki engedéllyel végez, az a diakónus számára már nemcsak joggá, kötelességgé és küldetéssé válik, hanem egyben életforma is. Az egyházi rend szentségének felvétele elköteleződés egy életre szóló kalandra, igazi fordulópont. A mostani időszak a szentelésig már az összegzésé és az elcsendesedésé. Örömteli várakozás van a szívemben. A szentelés nemcsak engem érint, kihatással van az egész családunkra.

AGT5

Hogy fogadta a család, a felesége, a gyermekeik az Ön életre szóló elköteleződését?

Feleségem számára a könnyebbséget az jelentette, hogy már a vallásos érdeklődésemmel együtt ismert meg, megvolt közöttünk ebben is az összhang. Az életre szóló elköteleződés nem egy gyors folyamat, hanem fokozatos előrelépés, felismerések sorozatának eredménye volt. A nehézsége is ez: időnként a bennem zajló változásokat talán nehéz volt lekövetnie. Nagy öröm számomra, hogy együtt tudjuk járni ezt az utat, és látni a gyermekeimet egy lelki élettel átitatott környezetben felnőni, amilyen nekem nem adatott meg. Számukra már ez a természetes.

Milyen kép él Önben Asztalos Gábor Tamás diakónusról? Hogyan gondol a diakónusi szolgálatra?

A napi életvitelben talán nem sok minden fog változni, mégis elkezdődik most valami új. Mindent egybevetve úgy érzem, a helyemen vagyok! Diakónusként a világi foglalkozásommal az Egyházat tudom képviselni a munkahelyemen is, azzal, hogy ott is jelen vagyok. Amikor kilépek a templomból, nemcsak Krisztust, hanem az egyházi hierarchiát is közelebb viszem az emberekhez a hétköznapokban. Egyúttal amikor szolgálok, a testvérek gondjait, de örömeit is oda tudom tenni az oltárra.

AGT4

Az idei böjt már diakónusként köszönt be az életébe. Van ennek valamilyen különleges üzenete az Ön számára?

Krisztus feltámadásának ünnepe, a húsvét, számomra is az év kiemelkedő időszaka. Az erre való felkészülés – azaz a böjt - a lelki számvetés időszaka. Hiszem, hogy ez idén már nem csak azt jelenti, hogy a nagyböjti gyakorlatokkal, jócselekedetekkel magam igyekszem túllépni a tökéletlenségeimen, és ebben az időszakban különösen is erősíteni Istennel a kapcsolatomat, hanem imáimba foglalva megpróbálom hordozni a rám bízottakat, erősíteni a közösséget is. A mai Európában, Magyarországon a kereszténységet nem is annyira szavakkal, mint személyes példával kell képviselnem, ezért fontosnak tartom, hogy a keresztény remény és öröm látszódjék rajtam és a családomon is.

Fotó: Pécsi Egyházmegye, Asztalos Gábor Tamás magánarchivum

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 július
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó:
Máriagyűd -
2022. 07. 03. - 2022. 07. 03.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség