A több mint 108 millió forint hazai forrásból megvalósult projekt révén 10 plébániai tulajdonban lévő ingatlan felújítása és egy programsorozat valósulhatott meg. Ezek az alábbiak:

1. A dunaföldvári közösségi ház felújítása

A támogatás segítségével felújításra került az épület tetőszerkezete, további feladat volt az épület-megerősítése és a szigetelési munkák. A támogatásból megvalósult a közösségi ház nyílászáróinak cseréje is.

2. A pécs-vasasi római katolikus templom felújítása

Hatósági előírások miatt, vagyis a hatósági kötelezés miatt vált halaszthatatlanná az épület végleges toronysisakjának felépítése.

Jelen pályázat legfőbb célja volt, hogy az ideiglenes építmény elbontását követően egy végleges toronysisak készüljön az épületre. A beruházást a kedvezményezett Pécsi Egyházmegye megvalósította.

3. A málomi római katolikus templom felújítása

Az elmúlt években a templom északi falában a falra támaszkodó boltozatban és boltövekben, valamint a sekrestye falában és födémében is repedések alakultak ki. A repedések folyamatosa növekedtek, egy helyen már a vakolat-elválást is okoztak, és az északi falhoz közeli padlóburkoló-lapokon is megfigyelhetőek lettek. E pályázatból a templom épületszerkezeti károsodásainak további romlását tudtuk megállítani. Fentiek érdekében megerősítésre került az alap, a falakban keletkezett repedéseket falvarrással javítottuk, melyet külső és belső oldali vakolat helyreállítással zártuk. A meglévő csapadékvíz elvezető rendszer is megújult .

4. A bogdásai római katolikus templom felújítása

A tetőfedést néhány éve felújították, de a torony felújítása nem fért bele az akkori költségvetésbe. A torony palafedése azóta olyan mértékben tönkrement, hogy a palák leesése miatt a torony környéke veszélyessé vált.

A torony balesetveszélyes palafedését eltávolítottuk, és új fémfedés készült, mely fedés az időjárás viszontagságainak ezentúl jobban ellenáll. A fedés alatti deszkázat is cserélve lett. A torony sisakjának cseréje, illetve a faanyagszerkezetek javítása a statikus és faanyagvédelmi szakértő vizsgálatai alapján készült el.

5. A bátaszéki római katolikus templom felújítása

A neogótikus stílusú római katolikus templom hatalmas méretei miatt( Magyarországon a 9. legmagasabb épület)a környék egyik jelképe. A katolikus plébánia kiemelten fontos épületeként igyekezett - anyagi lehetőségei szerint- az épület állagát megőrizni, a felújítási munkákat elvégezni, azonban monumentális épület felújítási költségei igen magasak, saját forrásból a plébánia valamennyi szükséges karbantartási munkák nem tudja ellátni. Jelen projekt leginkább a közösségi használati funkció erősítésére irányuló felújítási munkákat tartalmazta. Jelen támogatás elnyerésével megújulhatott a templom padfűtése, a leromlott állapotú orgonája. A támogatás felhasználásával sor kerülhetett a sekrestyetető javítására is.

6. A pincehelyi római katolikus plébániaépület felújítása

Az épület külső homlokzata és tetőszerkezete az elmúlt években felújításra került, azonban a plébánia belső terei továbbra is nagyon leromlott állapotban voltak. A támogatás felhasználásával az épület részleges gépészeti felújításra került sor, mely révén az épület ismét méltó közösségi térként áll a plébáos és a hívek rendelkezésére.

7. A görcsönyi római katolikus templom felújítása

Jelen beruházás célja az épület legrosszabb állapotban lévő részének, a templomtoronynak a felújítása volt, a homlokzati vakolat, bádogos szerkezetek javításával, felújításával. Mindezek a rendelkezésre álló valósulhattak meg.

8. A dombóvári római katolikus plébániaépület felújítása

Az újdombóvári plébániaépület felújítását az elmúlt években a tulajdonos megkezdte, azonban a munkák költségigényei miatt, azok csak részleteiben tudtak elkészülni. A plébánia új nyílászárókat, szigetelt padlózatot és zárófödémet kapott.

Az épület külső megjelenése a felújítások ellenére továbbra is méltatlan volt, a vakolat több helyen elvált, a nyílászárócsere és a tetőfelújítás nyomai a plébánia teljes külső homlokzatán nyomot hagytak. Jelen beruházással az épület homlokzatainak felújítása valósult meg hőszigeteléssel és színező festéssel.

9. Az orfűi ifjúsági ház felújítása

A Pécsi Egyházmegye tulajdonában álló zarándokszállás rendkívül kedvelt helyszíne az egyházmegyei ifjúsági közösségek és lelkigyakorlatos csoportok számára.

Az épület kihasználtságából adódóan a leggyakrabban használt épületrészek állapota elhasználódott felújításuk szükségessé vált. Jelen támogatás segítségével az épület vizesblokkjai, konyha részlegesen került felújításra, javításra került az épület bejárati ajtaja és megvalósultak a belső festési munkák is. A projekt része volt az épület körüli terület rendezése is.

10. Közösségi célú programok és beruházás megvalósítása a Dorothea Otthonban

A támogatás segítségével a meglévő, hőszigetelés nélküli, jelenleg alig használható közösségépítő és felzárkóztató tevékenységgel szorosan összefüggő helyiség hőszigetelése valósult meg. A felújításhoz és a programokhoz kapcsolódóan eszközbeszerzés is megvalósult. A projekt keretében az idős korosztály számára kényelmesen használható és többféle programot is szolgáló berendezések, felszerelések, multimédiás eszközök és az ehhez kapcsolódó technikai háttér kiépítése került tervezésre és megvalósításra a támogatás felhasználásával.

A megvalósítási időszakban az alábbi közösségi programok lebonyolítása történt meg:

  • Bibliaóra
  • Német nyelvi órák multimédia- támogatással
  • Demenciában szenvedő betegek speciális csoportos foglalkozása
  • Filmvetítés, utána beszélgetés a vendégekkel.

Projekt címe: „Egyházi ingatlanok fejlesztése és programok megvalósítása”

A projekt azonosítószáma: EGYH-KCP-18-P-0067

A támogatási intenzitás: 100%

A szerződött támogatás összege: 108.729.440.-Ft.

Melléklet
Download this file (Bataszek_elektromos_padfűtes.pdf)Bátaszék[elektromos padfűtés]
Download this file (Bataszek_Tetofelujitas.pdf)Bátaszék[tetőfelújítás]
Download this file (Bogdasa.pdf)Bogdása[torony megerősítése]
Download this file (Dombovar.pdf)Dombóvár[plébánia homlokzatának felújítása]
Download this file (Dunafoldvar.pdf)Dunaföldvár[közösségi ház felújítása]
Download this file (Gorcsonyi_Templom_felujitas.pdf)Görcsöny[templom felújítása]
Download this file (Malomi_templom_felujitas.pdf)Málom[templom felújítása]
Download this file (Orfu_ifjusagi_haz_felujitas.pdf)Orfű[ifjúsági ház felújítása]
Download this file (Pecs-Vasas.pdf)Pécs-Vasas[templom felújítása]
Download this file (Pincehely_Gepeszeti_Felujitas.pdf)Pincehely[plébánia gépészeti felújítása]

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 december
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Roráté szentmise a székesegyházban:
Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház -
2022. 12. 01. - 2022. 12. 01.
Férfitalálkozók - Paks:
-
2022. 12. 02. - 2022. 12. 02.
Plébániaház megáldása:
Szálka -
2022. 12. 03. - 2022. 12. 03.
Adventi gyertyagyújtás 2.:
Pécs, Széchenyi tér -
2022. 12. 03. - 2022. 12. 03.
Adventi hangverseny:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 12. 03. - 2022. 12. 03.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség