Két pécsi chef-csapat is eredményesen szerepelt az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete által szervezett Magyarország étele szakácsverseny 2022. március 19-én, Felcsúton megrendezett döntőjében, ahol 33 induló közül hozták el a megosztott arany-, illetve a bronzérmet a pécsiek.

A Blöff Bisztró csapata (Miseta Zoltán, Torma Dávid) által elkészített fogás arany, a Pécsi Egyházmegye főzőkonyhája, a MannZa Team (Lokodi Ákos, Winkert Ferenc) étele pedig bronz minősítést kapott.

A versenyzőknek maximum négy elemből álló innovatív, populárisnak számító, de új ételt kellett készíteniük úgy, hogy a legtöbb átlagos felszereltségű konyhán, akár nagy adagszámban is elkészíthető legyen és megfeleljen a magyar igényeknek.

A verseny résztvevőinek feladata volt, hogy a készített ételt és annak fantázianevét is Petőfi Sándor életéhez, költészetéhez kellett kötni, továbbá alapanyagként szürkemarha húsa, vaj, továbbá bármely, Magyarországról származó öko- vagy hazai védjegyes termék felhasználásával készüljön. Előírás volt az is, hogy a felhasznált alapanyag nettó bekerülési költsége nem lehetett több, mint ezerötszáz forint.

A MannZa Főzőkonyha az egyházmegye Szent Lőrinc Gondozóházában működik, ahonnan a szociális, valamint az oktatási-nevelési intézmények étkezéseinek ellátását biztosítják. A konyha az egészségtudatosság jegyében, friss alapanyagok felhasználásával készíti el menüit, a NÉBIH által is átlag felettinek minősített szakminősítéssel rendelkezik.

Fotó: Lokodi Ákos Facebook-oldala, Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete Facebook-oldala

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 május
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség