A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Szinodalitás, egyháztörténelem, teológia címmel nemzetközi konferenciára várja az érdeklődőket 2022. április 4-én a főiskola dísztermébe.

Ferenc pápa a 2021-23 közötti időszak fókuszába helyezte a szinodális út fogalmát, mely eddig kevéssé volt ismert a Katolikus Egyházban. De mit is jelent a szinodalitás fogalma? A szünodosz görög eredetű szó, közös utat, közös úton járást jelent. Az egyház zsinatai, azaz vezetőinek közös vitái, útkeresései a felvetődő problémákra, az egyház aktuális kihívásaira igyekeztek választ adni. Ma ugyanez történik, csak más módon. Ferenc pápa nem új egyetemes zsinatot hívott össze annak érdekében, hogy az egyházat megújítsa, hanem egy püspöki rendes szinódust 2023 őszére. Ennek előkészítő folyamatában arra hívja az egyházhoz tartozókat, hogy keressük közösen azt az utat, amelyen járnunk kell. A megközelítés újszerűségét az adja, hogy a Szentatya egyre erősebben számít a világi krisztushívőkre, ezen belül hangsúlyosan a nőkre.

A téma fontosságát érzékelve a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola is bekapcsolódik a szinodális úton való zarándoklásba és keresi azt az irányt, amelybe az egyháznak ma tartania kell. Ezért szervez konferenciát 2022. április 4-én, melyen az előadók főképp, de nem kizárólag történelmi szempontokból közelítik meg az egyház zsinati jellegét, ennek fényében pedig a világiak részvételét az egyházban. Mivel a protestáns felekezetek körében mindkét szempont (világiak szerepe és zsinati jelleg) hangsúlyosan jelen volt a századok során, a téma katolikus és protestáns vetületeit is körüljárják az előadók.

Forrás, szöveg és grafika: Pécsi Hittudományi Főiskola

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség