Nagycsütörtökön az esti szentmisével kezdetét veszi az egyházi év szent három napja, amikor is az Egyház megemlékezik az utolsó vacsoráról, Krisztus kínszenvedéséről, haláláról és feltámadásáról. Nagycsütörtök liturgiája ennek az ünnepi eseménysornak a nyitánya.
Húsvét a Katolikus Egyház legnagyobb ünnepe, mely a feltámadás misztériuma és a megváltás titka által, mint fényforrás beragyogja az egész liturgikus évet. Az ünnepnapok ünnepe, a szent három nap nagycsütörtökön kettő liturgiával veszi kezdetét, a délelőtti olajszentelési szentmisével és az esti szentmisével, mellyel az utolsó vacsorára emlékeznek.
Nagycsütörtökön hagyományosan a katolikus egyház székesegyházaiban a főpásztorok az egyházmegyéjük papságával koncelebrálva délelőtt olajszentelési szentmisét vagy másnéven krizmaszentelési szentmisét mutatnak be. Ekkor szentelik meg azokat a szent olajokat, amelyeket többek között a keresztség, a bérmálás, a papszentelés, a templomszentelés vagy a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használnak. Ezen a szentmisén az evangélium elhangzása után a papság megújítja a szenteléskor tett ígéreteit, kifejezve ezáltal közösségét a főpásztorral és az egész Egyházzal.
Az esti liturgia az Utolsó Vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását tárja elénk, a szenvedéstörténet kezdetét. Az Utolsó Vacsora az első szentmise és az Oltáriszentség alapításának az ünnepe. Jézus ezen a vacsorán adja a főparancsot: „szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Jn 13,34). Olyan tanítás ez, amelynek szolidaritásra és összetartásra vonatkozó üzenete a mai világban különösen is időszerű. Az ószövetségi olvasmány (Kiv 12,1–8. 11–14.) felidézi az egyiptomi kivonulás éjszakáját. A zsidó peszah, a húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe. A szentlecke (1Kor 11,23–26) az utolsó vacsora termét jeleníti meg, ahogy Jézus a tanítványainak ezt mondja: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem…” Jézus saját testét és vérét hagyja ránk, hogy lelkünket táplálja, vére által megszabaduljunk a bűntől és az örök haláltól.
A nagycsütörtöki evangélium (Jn 13,1–15) a lábmosást tárja elénk, azt a cselekedetet, amellyel Jézus, az Úr és Mester a legalantasabb munkát vállalva, mosta meg a tanítványok lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni.
Az esti szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. A liturgia színe fehér - ezért van a pap fehér miseruhában -, az öröm hangjaként szól a mise elején az orgona, és virág díszíti az oltárt. A „Dicsőség”-re minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a „Glória” bevezető sorait követően nagyszombat estig elnémulnak. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A néphagyomány szerint ilyenkor a harangok „Rómába mennek” és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, ahogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jelét adja.
A szentmise részeként az áldozás után az Oltáriszentséget a pap a templomon át elviszi őrzése helyére, egy mellékoltárhoz vagy egy kápolna tabernákulumába. Ez a cselekedet Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. Ezután történik az oltárfosztás, amikor is eltávolítanak az oltárról minden díszt, beleértve az oltárterítőt is, emlékeztetve minket Jézus elfogatására és a passió kezdetére. A szertartás végén a csend jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat.
Erdő Péter bíboros április 14-én, Nagycsütörtökön 10 órától a budapesti Szent István-bazilikában főpapi olajszentelési szentmisét mutat be. A szertartás alkalmával újítja meg a főegyházmegye papsága papi ígéreteit.
Forrás: MKPK Sajtószolgálat
Pécsi Egyházmegye
