A feltámadás a húsvét ereje és öröme, az a szabadság és az az erő, amelyre mindnyájunk szíve vágyik: hogy szeressenek és életünk lényege a szeretet ajándékozása legyen – mondta Felföldi László megyéspüspök az április 17-én, húsvétvasárnap Mohácson bemutatott ünnepi szentmisén. A Fogadalmi templomban megtartott liturgián koncelebrált Bacsmai László plébános.
A szentmisét a Duna TV a liturgiát követően felvételről sugározta. Felföldi László megyéspüspök elmélkedését az alábbiakban közöljük.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.” (Jn 3,16-17)
Szent János apostol így foglalja össze a nagyhét, a húsvét, a megváltás üzenetét. Mi is erre a mindent átalakító, ma is egyedül békét, életet adó üzenetre figyelünk.
Hol kezdődött, hol kezdődik ma is mindnyájunk életében? Ott, ahol Mária Magdolna életében kezdődött. Megváltozott az élete Jézus mellett, végre valaki visszaadta emberi létének értelmét, biztonságát, a szeretet fényét. De most hirtelen mégis mindent elveszített. Így megy a sírhoz.
„A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz.” (Jn20,1)
Most kellett megtanulnia, mi történt valójában az ő életében, a világban, ahogyan nekünk is az életünk egy pontján meg kell tanulnunk, meg kell értenünk, ki számunkra Jézus Krisztus, és kik vagyunk mi az ő számára. Nagyon sokszor a mi életünkben is akkor kezdődik el valami, amikor sötétség, kilátástalanság van, amikor elveszettnek érezzük magunkat.
„Jézus kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil2,7-8)
A régi történetek között lehet olvasni egy lányról, aki azok között az asszonyok között volt, akik Jézust a Kálváriára kísérték. Félénk, csendes, visszafogott lány volt. A Feltámadást teljes bizonyossággal, rögtön elfogadta, nem kellett látnia Jézust, sem bizonyítani nem kellett neki semmit. Rögtön elhitte.
Olyan merészséggel, amelynek azelőtt sohasem volt a birtokában, zarándokolni kezdett, hogy Jézus szavait hirdesse. Nem félt többé. Prédikált a városokban és a falvakban.
Egy nap odament hozzá egy ember, akit mélységesen meghatott a tanúságtétele, és azt kérdezte tőle: Mondd, mi a bátorságod titka? Az alázat – válaszolta a lány. Így tanította a Mester. Az ember elgondolkodott, majd azt kérdezte: És mire jó az alázat? Arra, hogy legelőször azt mondd: Szeretlek!
A feltámadás a húsvét ereje és öröme, az a szabadság és az az erő, amelyre mindnyájunk szíve vágyik: hogy szeressenek és életünk lényege a szeretet ajándékozása legyen. Ehhez kell a húsvéti hit, hogy a hétköznapi dolgok, a leplek, a történések mögött meglássuk az élet üzenetét. Mennyivel szebb lenne az életünk, ha a hitvesek, szülők gyermekek, az egész napos, sokszor nagypénteki szenvedések után hazaérve ezzel köszöntenék egymást: Szeretlek! Nehéz, fájdalmas napom, napod volt, de a lényeg, hogy itt vagyok és szeretlek. Vannak sebeim, volt szenvedésem. Jézus is így lép az apostolok elé, megmutatja a sebeit, de szíve legmélyét mondja: Békesség Nektek! Minden rendben, szeretlek benneteket.
Ez Isten csodálatos ajándéka, a húsvét, a feltámadás nagy adománya mindenkinek, aki túllép nagypéntek borzalmán, és kész meglátni az üres sír, a szenvedés mélyén az élet, a szeretet győzelmét. Ezt a mindent felülmúló ajándékot Szent Pál így írja le:
„Ezt senki sem ismerte fel a világ fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2,8-9)
A szeretett tanítvány, amikor belép a sírba, az üresség, a leplek láttán új emberré válik, új módon látja Istent, önmagát és a világot.
„Látta mindezt és hitt.” (Jn20, 8)
Ez egy belső látás, ez a szív szabadsága. Sokszor hosszú és nehéz út vezet idáig. Ez a látás mindnyájunknak megadatik, ha benézünk a szívünk mélyére az elhengerített kő helyén. Egyszer elmondta valaki, hogy takarítás közben Jézusra és a keresztre feszítésre gondolt és különös érzés, magával ragadó erő töltötte el. Meghatódott. Látta és hitt!
Ha sikerül egy kicsit szabaddá tenni a szívünket, akkor a hit ereje és öröme felszakad bennünk és elindulunk igazi utunkon az örömhír, a feltámadás útján. Nem a múlt hihetetlen történetében, nem a jövő láthatatlan ígéretében, hanem a jelen, az itt és most minket hívó valóságában.
Hiszem, hogy minden ember, minden kapcsolat, minden család életében ott van ez a csodálatos lehetőség. A lényeg az újrakezdés, a feltámadás.
Ne hagyjuk, hogy az életünk nagypéntek, nagyszombat kilátástalan magányában menjen tovább. Krisztus győzött, Mária Magdolna, az apostolok kimozdultak az életükből és az élet, a hit, a szeretet új útján mentek tovább. Oly sok emberrel beszélek, akik elmondják örömmel, hogy lett a nagypénteki, a sír szélén vergődő életükből húsvét, feltámadás, Isten és az ember szeretetének győzelme.
Csak így, ilyen alázatos hittel remélhetjük, és csak így tehetünk azért, hogy az életünk a leggonoszabb embertelenség vírusától megtisztuljon, és az emberi méltóság legnagyobb tragédiájától és szégyenétől, a háborútól megmeneküljünk otthonainkban, közösségeinkben, nemzetünkben és a világ népei között.
Ez a húsvét a szörnyű félelmek után és újra jelenlevő valóságában még inkább küldetést ad nekünk.
Higgyük el Istennek, magunknak, hogy az én, a mi életünk is többre, szebbre született, nekünk is lehet az alázat útján, sok zavartól és félelemtől megszabadított szívünk egyetlen és életet adó éltető üzenete: Szeretlek. Mert hallottam, megéltem Isten szeretetéből.
Erről beszélt Jézus nagycsütörtökön, amikor kezünkbe adta a kenyeret és a bort: Ez az én testem, ez az én vérem. A szeretet éltető táplálékát adja nekünk a közös húsvéti, terített asztalon. Ezért mondta elfogatásakor, hogy mentse tanítványait:
Jézus ezért újra megkérdezte: „Kit kerestek?” „A názáreti Jézust” – felelték. Erre Jézus így folytatta: „Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el.” (Jn 18,7-8)
Ezért mondja a kereszten ránk nézve, önmagunk és Isten szeretetének megtagadásaiban:
„Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23,34)
Így lehet a mi életünk is a szenvedés keresztútja ellenére ennek a világnak a szeretetüzenete, mert nincs fontosabb és nincs csodálatosabb, mint Isten és ember legdrágább üzenetét megélni és tovább adni.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.” (Jn 3,16-17)
* * *
Pilinszky János: Mielőtt
A jövőről nem sokat tudok,
de a végítéletet magam előtt látom.
Az a nap, az az óra, mezítelenségünk
fölmagasztalása lesz.
A sokaságban senki se keresi egymást.
Az Atya, mint egy szálkát, visszaveszi
a keresztet, s az angyalok, a mennyek
állatai, fölütik a világ utolsó lapját.
Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk:
nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt
tülekedésben sírásunk még egyszer fölszabadítja
a tengert, mielőtt asztalhoz ülnénk.
Az ünnepi szentmise megtekinthető ITT.
Fotó: Csobán Róbert
Pécsi Egyházmegye
