A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Pro Cultura Christiana díjat adományozott Sarbak Gábor irodalomtörténésznek, kodikológusnak. A kitüntetést a testület elnöke, Veres András győri megyéspüspök adta át április 27-én Budapesten. A díjjal az MKPK elismerését fejezi ki azért a szolgálatért, amelyet élete folyamán Sarbak Gábor a keresztény kultúra továbbadása érdekében végzett.

A szűk körű ünnepségen Veres András köszöntötte az ünnepeltet, hangsúlyozva, hogy Sarbak Gábor irodalmi tudásával és történészi képességeivel már sok éve szolgálatára van az Egyháznak, ami már nemcsak egyházi berkeken belül, hanem szélesebb körben is ismert. A főpásztor hozzátette, örül, hogy a kitüntetést olyan valakinek adhatja át, aki a keresztény értékrendet a társadalom számára is meg tudja jeleníteni a munkájával. Rámutatott, hogy Sarbak Gábor a Szent István Társulat és a Szent István Akadémia segítségével olyan szolgálatot tud végezni az egész magyar egyháznak, amelyre tudományos színvonala miatt is méltán fölfigyelhetnek a társadalom nem vallásos tagjai is.

Sarbak Gábor irodalomtörténész, kodikológus 1955. július 27-én Pécsett született. 1973-ban érettségizett a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban, majd 1979-ben görög–latin szakon végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. (...)

Sarbak Gábor köszönő beszédében elmondta: tényleg nagy meglepetés számára a díj, nem számított rá. Bár a középkori szerzőkhöz hasonlóan úgy érzi, hogy pályafutása nem az ő érdeméből történt, ahogy végignézett a polcán „porosodó” saját dolgain, úgy érzete, azért tényleg „valami előbukkant a mélyből, és ezért az Úristennek tartozom köszönettel”, másodsorban pedig családjának, feleségének. Köszönetet mondott Mezey Lászlónak, aki a latin szakszövegolvasáson keresztül egy hatalmas ablakot nyitott a számára.

A díjazott kitért a pálos konfráterségre is. Ezt lelkiismeretben kötelező életesszenciának tartja, amelyet nem lehet kitörölni, és gyakorlatilag minden tevékenységét meghatározza. Elmondta, hogy a Szent István Társulatnak nagyon sokat köszönhet, nemcsak könyvszerkesztést és tipográfiát tanult ott, hanem ezek emberi vonatkozásait is, például hogy miként kell a szerzőkkel kapcsolatot tartani.

A teljes cikk elolvasható itt.

Forrás, fotó: Magyar Kurír

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség