Liget község Pécstől kb. 25 kilométerre a Baranyai-Hegyháton, Mecsekpölöske és Magyarszék között fekvő, mintegy 400 lelket számláló zsáktelepülés. A helyi közösség példaértékű összefogásának köszönhetően 2021 karácsonyára megújult és megszépült a falu 1841-ben, a Szentháromság tiszteletére felszentelt temploma, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök 2022. május 1-jén áldott meg.

Erősen leromlott műszaki állapota miatt a ligeti templom a 2010-es évekre életveszélyessé vált, be kellett zárni. A felújítási munkálatok – melyet Nyúl Viktor pasztorális helynök még plébánosként kezdeményezett - 2021-ben Rosner Zsolt plébánosi szolgálata idején fejeződtek be. Teljesen felújították a templom tetőszerkezetét és vízelvezetését. Kicserélték a templomtorony ablakainak zsalugátereit, valamint újrafestették az épület homlokzatát és belső falait. A felújítás költsége meghaladta a 3,5 millió forintot, melyet a település közösségeinek - mintegy nyolcvan magánszemély, vállalkozók, a Pécsi Egyházmegye, a magyarszéki plébánia, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat és Liget Község Önkormányzata - példaértékű összefogása és munkavégzése révén finanszíroztak.

Ligeti templom megaldasa 075

A falu lakossága a templom újbóli használatba vételét a koronavírus-járvány miatt május első vasárnapján ünnepelte, amikor főpásztorukkal, valamint Mátyás Imre magyarszéki plébánossal Vargáné Szabó Gabriella polgármester jelenlétében ünnepi szentmisén adtak hálát a Jóistennek, mert segítette őket a felújítás hosszú útján.

Ligeti templom megaldasa 018

Felföldi László megyéspüspök szentbeszédében az emberi élet két fontos pillérének nevezte a szülői ház, az otthon, valamint a szent helyek egységét. Mindenütt vannak szent helyek, templomok, ahol megerősödik az ember szíve. Ha csak kívülről is ránézünk egy templomra, az istenkapcsolatunkat juttatja az eszünkbe. Ha ránézünk egy szépen megterített családi asztalra, az otthon szeretetteljes melegére gondolunk. De ha az otthon asztala és a templomi oltár nem telik meg lélekkel, akkor nem élő. Lehetnek gyönyörű kelyhek az oltáron, vagy ízletes ételek a családi asztalon, ha nincs benne lelkület, ha a szívünk nem ragyog egymásra, nem gyönyörködik egymásban, akkor nincs íze, nem táplál, nem erősít minket. Ha ez a két pillér egységbe kerül, az adja a meg életünk valódi gazdagságát.

A főpásztor kifejezte háláját és példaértékűnek nevezte a falu közösségének összefogását, hiszen mindenki vállvetve vette ki a részét a munkálatokból a cél érdekében: „Legyenek büszkék magukra, kivétel nélkül mindenki, aki tehetsége szerint hozzátette a maga részét a templom felújításához, mert önök azt akarták, hogy itt újra élet legyen. Kérem mindnyájukat, hogy töltsék meg élettel, lelkülettel ezt a kápolnát, úgy, ahogy az otthonaikat, hogy vágyjunk arra, hogy itt találkozzunk egymással, hogy fogadjuk el és segítsük egymást, ezért fogjunk össze, hogy át tudjuk adni a hitnek, a reménynek és a szeretetnek a csodálatos ajándékait” – zárta szentbeszédét a püspök.

Ligeti templom megaldasa 129

A szentmise főpásztori áldással ért véget, majd közösségi szeretetvendégségre vártak a híveket a Faluházba.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség