Fogyatékkal élő embertársaink és kísérőik, valamint zarándokok vettek részt a máriagyűdi kegyhelyen 2022. május 20-án megtartott búcsún. A mintegy 300 résztvevő azzal a szándékkal érkezett a Gyűdi Szűzanyához, hogy oltalmát kérjék, mely reményt ad számukra betegségeikben, szenvedéseikben és megpróbáltatásaik során.

A búcsú alkalmából személyesen fogadta az érkezőket és ünnepi szentmisét mutatott be a bazilikában Keresztes Andor plébános, aki a Szűzanya közbenjárását kérte a jelenlevőkért.

MgyFB5

A Szűzanya öröme itt és most ti vagytok, akikkel ezt a búcsúi szentmisét ünnepeljük – fordult a fogyatékkal élőkhöz és kísérőikhez Keresztes Andor, majd hozzátette:

„Nagyon örülök, hogy itt vagytok, mert mindig tanulunk tőletek, mégpedig azt, hogy milyen jó az Isten. Az Isten szeretetét ti gyönyörűen, szépen és tisztán tudjátok továbbadni és mi ebből a szeretetből erőt merítünk, a ti életetekből mi is épülünk. A ti életetek, a ti létetek a tiszta szeretet. Azért fontos ez a mai búcsú, mert csak veletek együtt teljes Máriagyűd, veletek együtt teljes Mária öröme és a mi örömünk is. Ne feledjétek, Máriagyűdön mindnyájan egyek vagyunk” – zárta szentbeszédét a plébános.

A liturgia után a kegyhely munkatársai szeretetvendégséggel várták a résztvevőket a kegyhely parkjában, akik kézműves foglalkozásokon vettek részt és önfeledt perceket élhettek meg közös éneklésben és táncban.

FB4

Akinek kedve volt, elsétált a Fájdalmas Szűzanya kegyhelyen található szobrához, ahol közösen imádkoztak, hogy erősítse meg mindnyájukat a kereszthordozásban. A búcsúról a résztvevők szerény ajándékot vihettek haza magukkal: rózsafüzért, valamint a Szűzanyát ábrázoló csodás érmet és szentképet.

MgyFB15

A búcsúra érkeztek az egyházmegye területéről és azon túlról is: Pécsről, Szekszárdról,, Dombóvárról, Kozármislenyből, Bólyról, Pálfáról, Barcsról, Budapestről. A búcsúra ellátogatott Riegl Gábor, Siklós város polgármestere is.

Fotó: Máriagyűdi Kegyhely

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 augusztus
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Szent István király ünnepe - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 20. -
A Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulója - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 23. -
Pécsi Egyházmegyei központi tanévnyitó:
Siklós -
2022. 08. 31. - 2022. 08. 31.
Pécs Város és a Magyar Felsőoktatás Napja:
Pécs -
2022. 09. 01. - 2022. 09. 01.
Ars Sacra Fesztivál:
-
2022. 09. 12. - 2022. 09. 19.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség