Platthy Iván nyugalmazott címzetes egyházügyi államtitkár Párbeszéd az emberért című könyvének beszélgetéssel egybekötött bemutatóját tartották 2022. május 24-én, Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A beszélgetésen jelen volt Felföldi László pécsi megyéspüspök is. Az államtitkár beszélgetőtársa Garadnay Balázs kanonok, plébános volt.

Platthy Iván az egyház és társadalom szakavatott ismerője, akinek államtitkárként nagyon sok minden fogalmazódott meg az íróasztalán, másrészt hívő keresztényként szívből szolgálta az egyház érdekeit, baranyai kötődése révén pedig nagy figyelemmel kísérte, miként regenerálódik ez a térség a rendszerváltás után – fogalmazott köszöntőjében Garadnay Balázs.

Platthy Iván 1989-től az állam és az egyházak kapcsolatának koordinálására létrejött főosztály vezetője, majd 1995-1999-ig címzetes államtitkárként a Miniszterelnöki Hivatal Egyházi Kapcsolatok Titkárságát vezette.

Párbeszéd az emberért című könyve a rendszerváltást követő időszak emlékeiről és élményeiről szól, ahogyan előmozdították az egyházak társadalomban való szerepvállalását.

Platthy konyvbemutato 024

A könyvbemutatón Platthy Iván elmondta, az egykori Állami Egyházügyi Hivatal jogutód nélkül megszűnését követően, 1989-ben, a Németh-kormány idején Glatz Ferenc kérte fel egy kis létszámú főosztály megalakítására és vezetésére. Feladatuk az egyházak társadalmi szerepvállalásának kialakítása, valamint az elmúlt negyven év egyházak ellen elkövetett bűneinek orvoslása volt. Elő kellett készíteniük a lelkiismereti és vallásszabadságról, az egyházakról, a sajtó- és szólásszabadságról szóló törvényeket, melyre azért is szükség volt, mert akkoriban készült az új alkotmány, mely garantálta az állampolgárok szabad vallásszabadságát és az egyházak teljes önállóságát.

A könyvbemutatón megtekinthető volt Paltthy Iván édesapja, Platthy György, néhai pécsi festőművész témához kötődő alkotásai.

Platthy Iván Párbeszéd az emberért című kötete a könyvesboltok kínálatában vásárolható meg.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség