Véget ért a 2021/22-es Internetes Böngészős Hittanverseny, melynek az egész tanévet átívelő, játékos feladatokkal teli 4 fordulóját a Püspöki Szinódus témája határozta meg: közösség, részvétel és küldetés.

Két korcsoportban neveztek a versenyzők: az 5-6. és 7-8. évfolyam tanulói közül 244-en küldték vissza az első, 209-en a második és a harmadik, végül 207-en a negyedik feladatlapot.

A szervezők hangsúlyozták, az 5 ország (Magyarország, Szerbia, Szlovákia, Románia, Ukrajna) mintegy 100 településéről nevezett versenyzők nagyon sokat dolgoztak, kitartóak és rendkívül ügyesek, ötletesek, komolyak és alaposak voltak a feladatmegoldásokban! Sokan fértek fel a dobogóra, őket pedig szorosan követi az első három helyezésről csak pár ponttal lemaradó élboly.

„Mindenkire nyertesként tekintünk. A helyezetteknek nyereménycsomagot küldünk, akik pedig becsülettel végig küzdötték magukat a négy fordulón, névre szóló oklevelet kapnak. Aki akárcsak egy feladatlapot is beküldött, nagy dicséret illeti” – olvasható a hitoktatási iroda közleményében.

AZ 5-6. ÉVFOLYAM DÍJAZOTTJAI 

 Első helyezettek:                                       

  • Balogh Barnabás (Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola, Kál, felkészítő: Szendreyné Miskolczi Mária)
  • Csontos Dániel Marcell (Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, felk.: Kerekes Edit)
  • Garai Márk (Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla , Szlovákia, felk.: Heinbach Katalin)
  • Kersity Máté (Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola, Mohács, felk.: Szabados Zsófia)
  • Szeghalmi Liza (Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Szany, felk.: Takács Annamária)
  • Tőzsér Levente (Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium, Eger, felk.: Kévés Fanni)

Második helyezett:

  • Basternák Anna (Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda, Ógyalla, Szlovákia, felk.: Heinbach Katalin)

Harmadik helyezettek:

  • Palkó Helga (Váci Mihály Katolikus Általános Iskola, Nagykáta, felk.: Babinszki Tamás)
  • Palócz Blanka (Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, felk.: Adáminé Mihályi Erzsébet)

Az élboly:

  • Árvai Zsigmond Levente (Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred, felk.: Árvai Erika)
  • Bali Lőrinc (Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, felk.: Kerekes Edit)
  • Fábián Sára (Kenderföld-Somági Általános Iskola, Komló, felk.: Berg Máté)
  • Felgyői Flóra (Paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, felk.: Jantnerné Ledneczki Erika)
  • Gula Léna (Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom, felk.: Hinora Edit)
  • Horváth Olivér (Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom, felk.: Rehovicsné Szénássy Dóra)
  • Polakovic Ozor (Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont, Gúta-Kolárovo, Szlovákia, felk.: Bucsek Tamás)
  • Rehovics Zoltán (Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola, Esztergom, felk.: Hinora Edit)
  • Szabó Zselyke (Park Utcai Katolikus Általános Iskola, Mohács, felk.: Iváncsits Tamás)
  • Tamási Zsófia (Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Nagymegyer, Szlovákia, felk.: Ábrahám Margit)                                          

A 7-8. ÉVFOLYAM DÍJAZOTTJAI                       

Első helyezettek:

  • Gombás Dávid (Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Szany, felkészítő: Takács Annamária)
  • Lakatos Fanni (Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely, Románia, felk.: Mészáros Ágoston)
  • Lénárt Dorka (Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, felk.: Adáminé Mihályi Erzsébet)
  • Pénzes Bíborka (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, Románia, felk.: Pénzes József Szabolcs)
  • Szücs Emese  (Szilágyi Keresztény Iskola, Veszprém, felk.: Andrónyi Lívia)
  • Tálos-Mikolás Zsófia (Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs, felk.: Grób Ágoston)
  • Ungvári Péter (Szent Orsolya Bencés Iskolaközpont, Dombóvár, felk.: Sitkeiné Kardos Boglárka)

Második helyezett:

  • Gubola Vivien (Aba Sámuel Általános Iskola, Kazár, felk.: Gecse Boglárka)

Harmadik helyezettek:

  • Kunkli Gabriella (Aba Sámuel Általános Iskola, Kazár, felk.: Gecse Boglárka)
  • Pollák Zsófia (Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont, Gúta-Kolárovo, Szlovákia, felk.: Bucsek Tamás)
  • Szili Blanka Teréz (Szentlőrinci Általános Iskola Bicsérdi Általános Iskola Tagintézménye, felk.: Bertalan Erika)

Az élboly:

  • Bévárdi Kamilla (Szent Orsolya Bencés Iskolaközpont, Dombóvár, felk.: Sitkeiné Kardos Boglárka)
  • Dankó Boróka (Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, felk.: Gertheis Miklósné)
  • Gacza Karolin (Padányi Katolikus Iskola, Veszprém, felk.: Kristály Katalin)
  • Györe Johanna (Cseh Károly Általános Iskola, Ada , Szerbia, felk.: Lehocki Zsuzsanna)
  • Monori Luca (Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, felk.: Gertheis Miklósné)
  • Orsós Boglárka (Szent Mór Iskolaközpont, Pécs, felk.: Somogyi-Nagy Éva Anna)
  • Rónai Borbála (Szent Mór Iskolaközpont, Pécs, felk.: Somogyi-Nagy Éva Anna)
  • Szücs Kenéz (Padányi Katolikus Iskola, Veszprém, felk.: Andrónyi Lívia)
  • Tóth Diána Anna (Szent Orsolya Bencés Iskolaközpont, Dombóvár, felk.: Sitkeiné Kardos Boglárka)
  • Török Csilla (Cseh Károly Általános Iskola, Ada, Szerbia, felk.: Lehocki Zsuzsanna)

Az összesített eredmények a linken megtekinthetők: 

https://docs.google.com/spreadsheets/d/1_LqOCQlf3L8rHvp_EIie9-PUIYxldK1PRSRJpL9Fz6c/edit?usp=sharing

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség