A Családok X. Világtalálkozója június 22-én, szerdán kezdődik a vatikáni VI. Pál teremben, Ferenc pápa jelenlétében, a családok fesztiváljával, és június 26-áig tart. Az esemény élőben is követhető lesz a rendezvény hivatalos honlapján, a romefamily2022.com weboldalon, továbbá a Római Egyházmegye YouTube csatornáján, valamint a Vatican News élő közvetítésén keresztül.

Június 23–25-ig lesz a pasztorális kongresszus, szintén a VI. Pál teremben. A világtalálkozó keretében szombaton délután a Szent Péter téren mutat be szentmisét Ferenc pápa. A program június 26-án, vasárnap zárul az Úrangyala imádsággal és a családok megbízásával.

Ellentétben a korábbi kongresszusokkal, nem lesznek teológiai témákról, tanbeli kérdésekről szóló előadások, hanem a család- és házasságpasztorációban dolgozó munkatársak fognak találkozni és eszmét cserélni egymással.

A cél a pápa által választott téma – „A családi szeretet: hivatás és az életszentség útja” – feldolgozása, szem előtt tartva az Amoris laetitia néhány hangsúlyos útmutatását. Az apostoli buzdítás világos javaslatokat, irányelveket ad a családpasztoráció lehetséges előmozdításához az elkövetkező években.

A szervezők olyan témákra összpontosítottak, amelyek a világ minden tájáról származó püspökökkel való találkozásaik során, különösen az ad limina látogatások alkalmával kerültek elő, és amelyek újra és újra felbukkantak: a házaspárok és a papok közös felelőssége a részegyházak pasztorációjában; a családok néhány konkrét nehézsége a mai társadalomban; a párok felkészítése a házasságra; az „egzisztenciális periféria” helyzetei a családon belül; a családpasztorációs munkatársak képzése egy kihívásokkal és nehéz kérdésekkel szembesülő pasztorációs munkára.

Időszerű és összetett kérdésekről van szó, amelyeknél iránytűként kell követni Ferenc pápa állandó felhívását a pasztorális megújulásra és irányváltásra: az első lépés ugyanis, amelyet mindannyiunknak meg kell tennünk, hogy tudatosítjuk a családokban, hogy életük hivatás, hogy mindennapi életükben az életszentség hihetetlen útjait fedezhetik fel, hogy átalakíthatják egyházi és társadalmi környezetüket.

A kongresszus öt fő előadás köré épül. Az egyes előadások témáját három vagy négy altéma bontja majd ki panelekben, vagyis kerekasztal-beszélgetéseken, amelyek a részegyházak számára elsődleges fontosságú lelkipásztori kérdéseket taglalnak.

Összesen 30 főelőadó lesz, 62 előadó, továbbá 13 moderátor: ez utóbbiak mind rómaiak lesznek, egy olyan város jeleként és jelképeként, amely fogadja és bemutatja a többi országból érkező előadókat.

Az előadók majdnem mind házaspárok, papok csak hárman lesznek. Tizenhét országból érkeznek, akiket a különböző témákban való jártasságuk és lelkipásztori tapasztalatuk alapján választottak ki a szervezők. Családpasztorációban aktív családok, akik együttműködnek az egyházmegyékkel, a püspöki konferenciákkal vagy nemzetközi mozgalmakkal.

A kongresszusnak két különleges programja lesz: a június 24-i, pénteki, a római plébániákon tartott esti rendezvény, amelyet „A családi közösség mint a közösségi stílus az Egyházban” témának szentelnek a szervezők, és amelyet – a római egyházmegyével közös döntés értelmében – a plébániákon tartanak meg. A küldöttek a város különböző részeibe utaznak, hogy az estét a római családokkal töltsék. A második különleges program szombat reggel lesz: egyórás szentségimádás és elmélkedés, amelyet a küldöttek házastársai és családtagjai vezetnek. A többi reggelen, csütörtökön és pénteken a nap szentmisével kezdődik, amelyet Kevin Farrell, illetve Angelo De Donatis bíborosok mutatnak be a Szent Péter-bazilikában.

A Családok X. Világtalálkozója „többközpontú és széles körű” esemény lesz, a római találkozóval azonos napokon a világ többi egyházmegyéjében is rendeznek családtalálkozókat. Mindenesetre Róma marad a találkozó középpontja, a püspöki konferenciák, a nemzetközi mozgalmak és családszervezetek küldöttei azért érkeznek ide, hogy a Szentatyával és a római családokkal együtt éljék át ezt az ünnepet.

Az esemény élőben (streamelve) is követhető lesz a rendezvény hivatalos honlapján, a romefamily2022.com weboldalon keresztül, a Római Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Vatican News élő közvetítésén (Vatican Media Live) keresztül is.

Így a világ bármely pontján élő családok, közösségek is részesévé válhatnak ennek a fontos spirituális eseménynek. A közvetítés legfőbb célja, hogy elősegítse mindazok részvételét és bevonását, akik a világjárvány és annak következményei miatt sajnos nem vehetnek részt személyesen a római világtalálkozón.

A részletes magyar nyelvű program PDF dokumentumban elérhető.

Forrás: MKPK Családügyi Bizottsága
Fotó: Vatican News

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség