Az egykori székeskáptalani birtok emlékére állított hat méter magas keresztet a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Egyházmegye, melynek ünnepélyes átadását és főpásztori megáldását július 9-én tartották a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Szentmiklóshegyi Kísérleti Telepén. A PTE online magazinjában megjelent írást közöljük.

Emlékkeresztet állított a Pécsi Tudományegyetem a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet festői környezetében lévő Szentmiklóshegyi Kísérleti Telepén. A kereszt az egykori káptalani birtoknak állít emléket, amely a kutatóintézet alapjait adta.

A fémből készült kereszt 6 méter magas, Pécs város felé tekint. Mind nappal, mind pedig éjszaka csodálatos fényt adva mutat rá az egykori egyházi birtokra, amely ma már Európa második, a világ hatodik legnagyobb szőlőgénbankjának az otthona 1570 tétellel.

Az 1800-as években a Szentmiklóshegyen állt papi szőlő a pécsi székeskáptalani birtokhoz tartozott, az egyház földesura volt a területnek, a bormérési jog Szent György és Szent Mihály napja között csak őket illette. A telepítési okiratokból nyomon követhető, hogy főleg fehérbort adó szőlőfajtákat termeltek. A pécsi káptalan álma az volt, hogy aszúbort készítsenek a Mecseken, azt gondolva, erre éppen alkalmas lesz az osztrák eredetű zierfandel. Az itt meghonosodott cirfandliból sokszor született késői szüretelésű jégbor, aszú és szamorodni jellegű bor, ami ma egyre gyakrabban száraz verzióban készül és ez lett egyúttal a pécsi borvidék zászlósbora, különlegessége, hiszen Magyarországon csak itt terem.

A káptalani birtok egyik szerepe az volt, hogy az egyházmegyét ellássák miseborral, ez a szerep egészen az államosításig tartott, majd a 2000-es évek elején újra indult a kapcsolat és ismét készül misebor a Kutatóintézetben.

A kereszt felállítását támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Fülöp Péter és Fekete Péter államtitkár közbenjárásának köszönhetően. Ezen túlmenően a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Egyházmegye voltak a fő mecénások.

Felföldi László megyéspüspök még 2021-ben, a szüret megáldásakor fogalmazta meg Madaras Zoltán elnökkel közösen azt az elképzelést, miszerint meg kell emlékezni a szőlőbirtok eredetéről és a múltra, valamint jelenre méltán büszke helyet be kell mutatnunk a világnak.

Felföldi László úgy fogalmazott, hogy a kereszt és a szőlőtőke két olyan ősi, szakrális szimbólum, amelyek összekapcsolódnak és amelyekből mindig erőt meríthetünk.

Miseta Attila, az egyetem rektora egy újabb nyitási pontként hivatkozott a keresztre és a hozzá kapcsolódó kilátóra, amely a város lakossága és az idelátogatók turisták számára is elérhető, egyúttal újabb jelképe az egyetemnek, ahol a csodálatos kilátás várhatóan sokakat megihlet majd fotózásra, családi, baráti események, közösségformáló programok megtartására.

Szöveg és fotó: a Pécsi Tudományegyetem online magazinja / Csortos Szabolcs

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség