Az én templomom, a mi templomunk címmel fotó- és esszépályázatot hirdet a Magyar Kurír és az Új Ember, melyet jó szívvel ajánlunk egyházmegyénk plébániai közösségeinek figyelmébe. A Magyar Kurír szerkesztőségi közleményét adjuk közre.

Szeretnénk bemutatni, határon innen és túl, közösségi hitéletünk legfontosabb tereit. A templomot, ahová olvasóink járnak, amit a magukénak éreznek, és amelyben nem csak egy épületet látnak, hanem egy találkozási helyet Istennel és egymással. 

Arra kérjük Önt, hogy küldje el nekünk annak a templomnak a fényképét, amelyre őszinte szívvel azt tudja mondani: Az én templomom, a mi templomunk! 

Minden templomról három fotót várunk. Az elsőn az épület legyen látható, a második a templombelsőt mutassa meg, míg a harmadik a templom azon részletét, amely különösen kedves a fényképet készítőnek. Kérünk ezen felül egy olyan fotót is, amelyen a templomi közösség egy kisebb vagy nagyobb csoportja – és olvasónk is – látható.

A négy kép mellé egy, a templommal kapcsolatos, személyes hangvételű esszé megírását, valamint egy ahhoz kapcsolódó emlék megosztását is kérjük.

Az írás terjedelme (szóközökkel együtt) legalább 1500, legfeljebb 3500 karakter legyen.

A pályázatot a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címre várjuk. A képek mérete egyenként nem haladhatja meg a 3 MB-ot. Kérjük, hogy a pályázathoz a fent nevezett négy fényképen kívül többet ne csatoljon.

A pályázatra beérkezett írásokat és a megfelelő minőségű képeket az Új Ember és a Magyar Kurír is közli majd. A szövegek és a képek publikálásának és szerkesztésének jogát – a szerzőség megjelölésével – a kiadó fenntartja magának.  

Új sorozatunkat szeretnénk addig folytatni, ameddig az ország valamennyi templomát be nem mutatjuk olvasóinknak.

Minden év június 15-én és december 15-én közösségi oldalunkon szavazást tartunk arról, hogy az abban a félévben beküldött és publikált írások, fényképek közül melyik nyerte el leginkább olvasóink tetszését.  

A győztesek értékes tárgy- és könyvjutalomban részesülnek. 

Fényképezésre, írásra fel! Mutassuk meg a világnak, melyik az én templomom, a mi templomunk!

Szöveg forrása: Magyar Kurír

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség