Szent István királyunk ünnepe, nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter augusztus 19-én Budapesten, a Pesti Vigadóban. Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozatát vehette át.

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta: a Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismeréseként szolgál.

A Magyar Érdemrend a negyedik legmagasabb magyar állami kitüntetés. Fokozatait olyan személyeknek ítélik oda, akik a kultúra, a tudomány, a művészet, továbbá saját szakterületük terén – hazánk érdekeinek előmozdítása, az egyetemes emberi érdekek gyarapítása érdekében – példamutató tevékenységet folytatnak.

A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZT (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át:

Dr. BALLA GYÖRGY Széchenyi-díjas orvos, gyermekgyógyász, neonatológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Gyermekgyógyászati Intézetének egyetemi tanára, az Európai Perinatológiai és Neonatológiai Társaságok Föderációjának alelnöke; Dr. BALOGH ELEMÉR jogtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Európai Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának alelnöke, a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja, az Alkotmánybíróság volt tagja; FELFÖLDI LÁSZLÓ, a Pécsi Egyházmegye megyéspüspöke; Dr. HOPPÁL MIHÁLY Széchenyi-díjas etnológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Néprajztudományi Intézetének korábbi igazgatója, az Európai Folklór Intézet alapítója és volt igazgatója; Dr. HUSVÉTH FERENC agrármérnök, a mezőgazdasági tudomány doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusa; Dr. KOLLÁR ÉVA Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanszékvezető egyetemi tanára; Dr. NÉMETH TAMÁS Széchenyi-díjas agrokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és korábbi főtitkára, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatóprofesszora, a Pannon Egyetem címzetes egyetemi tanára, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének kutatóprofesszora, az Országos Környezetvédelmi Tanács volt elnöke; Dr. SZALAI SÁNDOR állami díjas villamosmérnök, a műszaki tudomány doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Wigner Fizikai Kutatóközpontjának kutatóprofessor emeritusa, a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia rendes tagja; Dr. SZALAY PÉTER Széchenyi-díjas kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézete Fizikai Kémiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára; Dr. SZENDRŐ ZSOLT Szent-Györgyi Albert-díjas agrármérnök, genetikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának osztályelnök-helyettese, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusa, a Nyúltenyésztési Világszövetség volt alelnöke; Dr. VARGA PÉTER GYÖRGY geofizikus, a műszaki tudomány doktora, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetének kutatóprofessor emeritusa.

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség