Az EWTN Katolikus Világhálózat Délelőtt című televíziós műsorának volt vendége szeptember 15-én a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója. Besenczi Zsolt bemutatta a hazánkban elsők között, több mint 30 évvel ezelőtt Pécsen életre hívott szervezet által végzett szolgálatot, a menekültek és a rászorulók segítésének misszióját.

Riporteri kérdésre válaszolva a pécsi karitászigazgató az adásban elmondta, amikor 1991-ben újraszerveződött hazánkban a Katolikus Karitász, akkor a Pécsi Egyházmegyében már 3 éve működtek, mivel a szolgálat létrejöttét a délszláv háborúból érkező menekültek ellátása kapcsán érkezett adományok koordinálásának szükségessége sürgette.

A menekültek ellátásában szerzett sokéves tapasztalat birtokában szinte azonnal bekapcsolódtak idén márciusban az ukrajnai menekültválság kezelésébe, adományok gyűjtésébe, önkéntes munkatársaik pedig több alkalommal adtak szolgálatot a Barabáson felállított Karitász bázison. A Pécsi Egyházmegye területén ideiglenesen letelepedett menekültek segélyezése mellett a nehéz körülmények között élő helyi családok, idősek támogatását is koordinálják.

Jelenleg 40 önkéntes csoporttal folyamatosan végzik a karitatív szolgálatot a Pécsi Egyházmegyében, ahol az országos gyűjtések mellett helyi szintű segélyezési akciókat is szerveznek.

A „Legyen öröm az iskolakezdés" elnevezésű adományozási program keretében idén 300 család részére tudtak iskolakezdési támogatást nyújtani. Az élelmiszermentés, valamint az életvitelt könnyítő tárgyi adományok továbbítása, a lakhatási körülményeket javító „Szép Otthonok program", továbbá a lakhatási krízishelyzetben segítséget nyújtó LAK6 program egyházmegyei koordinálása is a feladataik között szerepel. A hideg idő beálltával megnövekszik az alapvető élelmiszerek, tűzifa és gyógyszerek iránt a rászorulók részéről érkező igény, melyet szintén kezelni szükséges.

Folyamatosan tesszük a dolgunkat, mert a rászorulók segítése nem várhat. Krisztus szeretete sürget minket – hívta fel a figyelmet Besenczi Zsolt karitászigazgató.

Az EWTN Katolikus Világhálózat Délelőtt című televíziós műsorában elhangzott beszélgetés megtekinthető a hálózat YouTube-csatornáján.

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 február
H K Sz Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 02. 25. - 2024. 02. 25.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/1:
-
2024. 02. 28. - 2024. 02. 28.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 03. 01. - 2024. 03. 01.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2024. 03. 08. - 2024. 03. 08.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 03. 17. - 2024. 03. 17.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség