Hagyományosan szeptember utolsó és október első vasárnapja között ünnepeljük a Teremtés hetét. Az ökumenikus rendezvénysorozat célja a közös ünneplés és a cselekvés, melyben az egyházi közösségek aktívan veszik ki részüket a teremtett világ értékeinek megőrzésében és fenntartható fejlődésének elősegítésében. A Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda egy őszi rendezvénysorozat keretében ünnepelte a teremtett világot. Az óvoda beszámolóját szerkesztve közöljük.

Óvodásaink évről-évre az Ősz ünnep keretében, változatos tevékenységeken keresztül ismerkednek meg az évszak kincseivel, régmúlt idők hagyományaival. Óvodapedagógusaink nevelőmunkájuk során törekszenek teremtett világunk megismertetésére, sokszínűségének felfedeztetésére, megszerettetésére, ezáltal is előmozdítva a természet értékeinek megóvását. Mindennapi tevékenységeik során egyrészt behozzák évszakoknak megfelelően a természetet a csoportszobákba, másrészt séták, kirándulások szervezése által, a gyermekekkel közösen, saját élőhelyén fedezik fel annak kincseit.

dombovar teremtes hete7

Az óvoda pedagógiai programjának része a magyar- és német néphagyományok őrzése. Célunk a keresztény értékek, népi- és tárgyi kultúra kincseinek megőrzése, keresése, átadása, melyekkel gazdagíthatjuk mindennapi életüket, és amelyek a mai, modern világban is értékállók, meghatározók.

A népi kalendárium szeptembert Szent Mihály havának nevezi. A néphagyomány szerint Szent Mihály napján az állattartóknak számot adtak a rájuk bízott jószágról és ekkor kapták meg éves bérüket. A jeles napot az idei tanévben táncházzal és dalos játékokkal ünnepelte az óvoda apraja és nagyja.

Az ősz ünnepéhez kapcsolódóan az óvoda Erntedankfest (terményünnep) rendezvényt is szervezett, melynek keretében dr. Hegedűs János iskolalelkész, plébános atya megáldotta a csoportok által összegyűjtött terméseket, a gyerekek által készített gyümölcs- és zöldségfalatkákat. Az alaklomból a német nemzetiségi Holdacska csoporttal közösen rendezett táncház koreográfiáját, páros táncait pedig nagyon élvezték a gyerekek.

dombovar teremtes hete9

Szeptember végén, a Madármegfigyelő világnap alkalmából, az erdei ovi program keretében, a nagycsoportos gyerekek autóbuszos kiránduláson vettek részt, a dombóvári Tüskei tó mellett található Madárvártára látogattak. A program célja volt, hogy egy szép és természetes élőhelyen ismerkedhessenek meg a madarakkal, azok jellemző tulajdonságaival, gyűrűzésével.

Szeptember végén, a Magyar népmese napjára mesés rajzok, alkotások születtek és a csoportokban a nagyobb gyerekek dramatikus meséit tekinthették meg a kisebbek.

A hagyományos, őszi, autóbuszos kirándulásuk alkalmával a kaposvári Deseda tóhóz látogattak az óvoda csoportjai. Túrájuk során, a tó melletti tanösvényen végighaladva megfigyelték az őszi vízpart és a nádas növény-, és állatvilágát, rácsodálkozhattak teremtett világunk szépségeire, értékeire. A Fekete István Látogatóközpontban interaktív kiállítás keretében ismerkedtek meg a tó és vízpart jellegzetes élővilágával, valamint a méhek munkáját bemutató múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt.

Az őszi séták során számos kincset gyűjtöttek. A falevelek, ágak, termések és a belőlük készített gyermeki alkotások szép díszei lettek az óvodának. A szeptembert méltóképpen záró családi nap örömteli, tartalmas együttlétet jelentett a gyerekek, a szülők és az óvodai dolgozók számára egyaránt, ahol színes programok: zenés torna, hangszerbemutató, lufihajtogatás, arcfestés, kézműves tevékenységek, meglepetés cukorágyú várták a családokat. A családi napot szeretetvendégség zárta.

Szöveg és fotó: Királyné Lukács Gyöngyi óvodapedagógus

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.
PAPSZENTELÉS a pécsi székesegyházban:
-
2024. 06. 22. - 2024. 06. 22.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség